A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Bökönyi Sándor: A lebői 1956-os ásatás gerinces faunája

Eb — Canis familiáris L. Lebőről az A szelvényből 2 eb 19 csontja került elő. Mindkettő kifejlett, kistermetű állat. Valószínűleg a tőzegebíbel (Canis familiáris palustris) azonosíthatók, melyet Reményi Tószeg bronzkori rétegeiből leírt.

97 Sertés — Sus scrofa dorn. L. A sertés a lelőhely második leggyakoribb háziállata. Ez neolitikus telepeinken eléggé általános jelenség. Az előkerült sertéscsontok kevés kivétellel fiatal állatokból valók, szemben a vaddisznóval, melyből főként kifejlett vagy öreg állatok csontjai szerepelnek. A lebői sertések többnyire kistermetű állatok, melyek nagysága kb. a »tőzegsertés«-ének felel meg, egészen törpe alakokat azonban nem találtunk. Az itt előforduló néhány nagytermetű egyed minden valószínűség szerint házi- és vaddisznók közti keresztezések termékei, melyek más őskori telepek anyagában is gyakran előfordulnak és a primitív domesztikáció fokán levő egyedek mellett gyakran nehézségeket okoznak a házi- és vaddisznócsonttok szétválasztásánál. Sajnos valamennyi sertéscsont olyan töredékes, hogy rajtuk méreteket felvenni nem lehet. Juh — Ovis aries L. és kecske — Capra hircus L. A juh- és kecsikecsontokat együtt tárgyaljuk, mivel a két faj előkerült csontjait jórészt nem lehetett egymástól elkülöníteni.

9s Éppen emiatt és az előkerült csontok kis száma miatt nem tettünk kísérletet, hogy a két faj egymásihoz viszonyított arányszámát meghatározzuk. A juhot egy metacarpus distalis feléből (A szelv. 5. réteg) és egy sérült metatarsusból (B szelv. 4. réteg) határoztuk meg, a kecskét pedig egy agykoponyarészlet alapján, melyen rajta volt a két szarvcsap proximalis fele (A szelv. 4. réteg). A lebői juh kistermetű, finom szervezetű állat, mely nagyságra kb. a tőzegjuhnak (Ovis aries palustris) felel meg, pontos azonosítását azonban koponya- ill. szarvcsapleletek hiányában nem tudjuk elvégezni. A kecske szintén kistermetű típushoz tartozik. Szarvcsapjai ki-, fel- és hátrafelé irányulnak és kifelé csavarodnak. Keresztmetszetük eléggé domború. Ennek alapján az Adametz-féle Capra priscaval azonosíthatjuk, mivel a másik házikecskecsoport (az aegagrus-típus) szarvcsapja ennél laposabb, végig egy síkban futó, esetleg befelé csavarodó.

99 Az említett lebői agykoponyarészlet minden valószínűség sze94 M. Degerböl and J. Iversen: loc. cit. 95 M. Degerböl and J. Iversen: loc. cit. 96 M. Degerböl and J. Iversen: loc. cit. 97 К. A. Reményi: Canidenreste aus den Ausgrabungen bei Tószeg. Acta Arch. Hung. 2(1952) p. 122, 123. 98 A juh- és kecskecsontokat főként a V. I. Gromova által közölt (Oszteologicseszkie otlicsia rodov Capra (kozly) i) Ovis (barany). Trudi komim, po izucseniu csetvert. period. X. 1. Moszkva 1953.) elválasztó bélyegek alapján igyekeztünk szétválasztani. Az elválasztást különösen megnehezítette azonban az, hogy minden egyes csont töredékes volt. 99 L. Adametz: Untersuchungen über Capra prisca, einer ausgestorbenen neuen Stammform unserer Hausziegen. Mitt. d. Landwirt. Lehrkanzel d. к. k. Hochsch. f. Bodenkult, in Wien. 111(1915) p. 1—21. — A házikecskék ilyen származástani csoportosítását Herre tagadja (Beiträge zur Kenntnis der Zwergziegen. Zool. Gart. 15[1943]) és csak egy vad őst tételez fel mind az aegagrus-, mind pedig a prisca típusú házikecskék számára. 74