A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

In memoriam - Cs[ongor] Gy[őző]: Boros Ilona, 1910–1957

BOROS ILONA (1910—1957) Az év szeptemberének utolsó napján végsőt dobbant hősies szíve, mely panasz nélkül tűrte a hosszas szenvedést, a sebek okozta emberfölötti fájdalmakat. Mint munkatársai, tehetetlenül néztük kórházi ágyán utolsó napjainak lázas vergődését, a fájdalmak hét tőrének ezernyi kínját... Nem láthatjuk többé magunk között. Milyen ironikus is emberi természetünk: legdrágább, féltve őrzött kincsünket olykor kell, hogy földbe ássuk. Nem járhat már közöttünk. Cipőinek kopogását még sokáig fogjuk sejteni a múzeum folyósóin, csak kedves arcát nem láthatjuk ezentúl soha többé ... Egyszerű, tisztviselő családból származott. Versééről került városunkba, itt folytatta iskoláit, majd a fővárosban a képzőművészeti főiskolán végezte tanulmányait, ahol mint Glatz-tanítvány tűnt ki művészi ecsetkezelésével. Ugyanitt nyert oklevelet a rajztanításához. 1941-fcen lépett közszolgálatba, a szegedi egyetem régészeti intézeténél, mint rajzoló és laboratóriumi vezető. 1944-től kezdve hat éven át az anthropologiai intézetben működött, mint grafikus, közben a helyi iparostanuló iskolában a díszítő szakrajz- és szakismeret, általános- és mértani rajz előadója volt, változó óraszámmal. 1950-ben került a szegedi múzeumhoz, előbb mint restaurátor, később tudományos segédmunkaerő, segédmuzeólogus minőségben. A múzeumi munka, a múzeumi élet volt mindene. Alig volt kiállítás, rendezvény, amelyben tevékenyen részt nem vett volna. Megszámlálhatatlan rajzainak száma, melyeket tudományos (régészeti, képzőművészeti, rekonstrukciós térkép,, anatómiai, biológiai stb.) munkák részére készített. Elismerést váltott ki mesteri portrait-jaival, művészi festmény restaurálásaival. Oktatói munkájáért a Pedagógus Szakszervezet részéről részesült dicséretben, múzeumi 257