A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Szelesi Zoltán: Adatok Szeged XIX. századi képzőművészetéhez

Szeged már a XII. században jelentőssé vált, a Maroson jövő erdélyi só itteni raktározása folytán. A tatárjárás után, IV. Béla alatt épült erős vár is a helybeli sóházak védelmét szolgálta. A királyi várossá lett (1246) Szeged lakosságát ezidőben az alsóvároson élő földművesek, állattenyésztők, pásztorok; felsővárosi halászok, kézműiparosok és az ország több részében megfordult sóhordókból módos borkereskedőkké vált palánki polgárok tették ki. Később »... az itt létesülő királyi kamara és pénzverő emberei erősen tarkítják a korábbi halász, pásztor és földműves népességet. Vásárokról hallunk, a XIV—

XV. században pedig nagyszámú kézműiparosról és kereskedőről vannak feljegyzések.«

3 A rohamosan fejlődő tiszaparti város első művészettörténeti emlékei, á legrégibb helyi, nevezetesen a palánki Szent Dömötör és a várbeli Szent Erzsébet templomokhoz kapcsolódnak. Az utóbbi a gótika idején, a város megragadó hatású épülete volt. A Szent Erzsébet templomnak az itteni közgyűjteményben őrzött töredékei, a korabeli helyi kőfaragómesterek művészi igényű munkásságáról tanúskodnak. Még inkább említésre méltó, a karcsú Szent Dömötör torony bejáratát domborműként koronázó XII. századi Kőbárány (Agnus Dei) harmóniát sugárzó alakja, mely 1719-ben, amikor Szeged a török uralom után »szabad királyi város«-i rangját visszanyerte, bekerült a város címerébe is. Az Agnus Dei származási jogáért sokat harcolt a környékbeli Dorozsma község Szegeddel. A kutatás szerint azonban »... beigazolódott, hogy a Kőbárány Dorozsmáról nem származhatott, hanem valamelyik szegedi, árpádkori templomunk maradványa, de hogy melyik templomról való, azt à mai napig sem sikerült a kérdéssel foglalkozóknak eldönteni.«

4 E szép helyi románkori emlék érintése után, a Mátyás uralkodása alatti idők dicső múltját tükröző öreg írásokat olvassuk, melyek Szeged növekvő eredményein kívül, a helyi ötvösök országos híréről is beszámolnak. Sőt megtudjuk, hogy nem egy idevaló mester e korban és a következő századokban, Európa legjobb ötvösműhelyeibe is elkerült, s idegenben letelepedve, becsülettl megállta helyét. Ezek közé tartozott Szegedi István ötvösmester is, akinek neve a varsói ötvösök 1597-i névjegyzékében szerepel.

5 Nálánál többet tudunk mondani, az itt született Szegedi (Zeggin) Györgyről (1520—1581), aki a török elől menekülve, Bajorországban telepedett le. 1558-tól, mint a müncheni ötvös céh kiváló tagja, az udvar és a főurak iparművészeti igényeit elégítette ki. Ismert műve, a müncheni udvari könyvtárban elhelyezett, Orlando di Lasso hercegi karmester zsoltárait fedő ezüst könyvtábla, melyet négy munkatársával együtt készített. György mester fia, majd ennek gyermekei szintén ötvösök lettek, sőt az őket követő generációk tagjai is folytatták a család ősi 'mesterségét.

6 A különböző ötvösközpontokban működő helyi származású ötvösök közül, az alábbi jelentősebb mesterek neveit említjük meg. így többek között Kassán: 3 Mendöl Tibor: A Tisza—Maros-szög városa. — Élet és Tudomány, 1954. 560. 4 E témával behatóan Nagy Zoltán foglalkozott: A szegedi kőbárány с tanulmányában. — Tiszatáj, 1947. I. 17^22; II. 21—26. Nagy Z. az ezzel kapcsolatos részletes irodalmat is közli. 5 Szentiványi Gyula: Szegedi ötvösművészek. Szegedi Híradó (továbbiakban: SzH) 1911. 196. sz. 6 Irodalom: Művészeti Lexikon I—

II. Szerk. Éber László (továbbiakban: ÉML) 1935. II. 492.; Délmagyarország с napilap (továbbiakban: Dm) 1943. 25. sz.; t. j.: Ujabb adatok Szegedi György ötvösmesterről. Dm 1943. 104. sz. 180