A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Madácsy László: Móra Ferenc ismeretlen levelei Madarassy Lászlóhoz

lettek volna ezek a terminusról lekésett figurák.) Hol nem voltam itthon, hol betegen feküdtem, s így nem bírtam utánajárni azoknak a patriárcháknak, a kik még tudnak a két szittyáról. Nem is igen tudtam meg többet utánajárással se, mint a mennyit újságíró korom emlékei közt őrzök róluk. Én t.i. még ismertem mindkettőt, a kilencszázas évek elején, sőt jegyeztem is a közgyűlési beszédeiket. íme az adatok. 1.) Vőneki Pál. Valamikor fekete, az én időmben már ősz, zömök kis ember volt, mindig fekete ruhában járt, csinos, tiszta öreg volt, kevés, de méltóságos beszédű. (Félegyházán personátus embernek mondják az ilyent.) Talicskásból dolgozta fel magát, szerzett egy kis vagyont, bejutott a törvényhatóságba, gazdasági ügyekben kiküldetéseket is kapott, s mint öreg druszámtól, Kiss Ferenc ny. min. tanácsostól tudom — főerdőtanácsosa volt az államnak és főültetője Szeged erdeinek, — mindig szerényen és okosan viselte magát hivatalosan is. Egész életében 48-as volt s az alsóvárosi népkör elnöki székéből nagy szolgálatokat tehetett Herman Ottónak. 2.) Pálfy Antal, más néven Rupa, sőt Nátha Tóni már erősen más tipus volt, talán még népszerűbb, mert nagyhangúbb, de nem olyan becsült, noha úri részről igen megbecsült, mint befolyásos gazda Alsótanyán és mindenkori mameluk. Veres képű, nagy. hosszú ember volt, lompos Haynau-baj ússzál. (Vőneki Pál, úgy rámlik, mikor megtekintélyesedett, egy kis szakáikát hagyott az állán.) Kisgyülésen gyakran felszólalt, okosat is mondott, de mindig derűt keltett, mert igen cifrázta a szót. Szetetett nagy urakhoz dörgölődzni: a mi műsoron kívül való felszólalását illeti, az gyakran megesett, kétszer nevezetes körülmények közt. Az egyik volt az 1883-as, rekonstrukciós királylátogatás. A mint a királyhalmi iskolánál lepergett a program — erről írtam én egyszer valami figurás tárcát, valamelyik kötetemben benne is van — előugrott Tóni, bácsi, ugyan akkor még fiatal gazda, oda pendergett a király elé, és a maga szakállára azt mondta neki: — Felségös uram, engöm nem állított ide senki, én csak a nép nevében bátorkodók szót szólni, hogy lögyék szíves még egy percre mögállni és megengedélyezni hűséges alattvalóinak, a szögedi magyar paraszti népnek, hogy itten ennek a tisztességnek az emiékire, hogy a mai napon királyt láthattunk, ezen a helyön szobrot emelhessünk Fölségednek. Mit értett ebből Ferenc Jóska, mit se, nem lehet tudni, de rábólintott, s az attól fogva Királyhalomnak nevezett Átokházán csakugyan ott állt a Resicán öntött vas mellszobor, egész 1918-ig. Akkor se a népfelség döntötte azonban le, hanem beleütött a ménkű s kettérepesztette a fejét. Behozattam és itt dugtuk el valahol a kultúrpalotában. Nemzetközileg 1900-ban szónokolt az öreg Rupa (himlőhelyes arca miatt hívták így) a mikor Dessewffy püspök zarándoklatot vezetett Velencébe. Szent Gellért hamvainál Sarto patriarcha — a későbbi pápa — tartott istentiszteletet s mikor utána megáldotta a híveket, P. Tóni előugrott, meglengette a zarándokzászlót a templom közepén s biztosította Szent Gellértet is, meg a patriarchát is a magyarok szeretetéről. Az ájtatoskodó tömeg elhűlve hallgatta a különös zarándokot, de utoljára csak megevvivázta, ha egy szót se értett is belőle. Az öreg különben csizmás magyar volt — Vőneki inkább iparos forma megjelenés — s mikor én ismertem, akkor jogot érzett ahhoz, hogy mindenkit letegezzen. Ha már ennyit írtam — esetleg hiába — engedd meg, hogy a céhlevél megköszönésével hivatalossá tegyem a levelet és tehermentesítsem a gepírókiisasszonyt és a hivatali kincstárt. Nagyon megörültünk neki, szeretnénk is kiállítani, de félünk, hogy végkép kifakul az írás. 16