A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Waldmann József: Tápai lagzi

A kapu elé érve kopogtattak. Odabentről azonnal hangzott a válasz: »Kik va'ttok, hunnan gyüttök?« Erre sokféle választ lehetett adni, végül is az érkezők valamelyike bekiáltotta: »Szerelőm útján gyüttünk!« Derül erre mindenki, akár kívül-, akár belül van a kapun. De a második kérdés is elhangzik belülről: »Mikó' van a lúdon a legtöbb tall?« Erre aztán ismét megindul a találgatás, aztán felhangzik a helyes felelet: »Mikó' rajta a gúnár!« Ezt is tudomásul kell venni, mert az igazsághoz tartozik, s ismét nagy kacaj jutalmazza a szellemes feleletet, de a bentiek is csodálkoznak a felelet értelmességén. De a vendégségbe érkezők még mindig kívül vannak a kapun, mert a harmadik kérdésre is választ kell adni: »Mikó' taná'kozik a kendőrvirág, a búzavirág, mög a szőlővirág?« Csak akkor nyílik ki a kapu, ha valaki erre is helyesen megfelel: »A lakodalomba', me' a fehér abrosz a kendőrvirág, a kalács a búzavirág, a szőlővirág mög a bor!« Kapunyitás után megkezdődött odabenn a móka, a tréfa, szaporodnak a vendégek, csak éppen a vőlegény tűnik el. Keresik a háziak, s helyette behoztak egy nagy kamaszt. A háziak karban kiabálják: »Nem ez az, nem ez az!« Erre ezt kiengedték, hoztak helyébe egy vénebbet, bajuszosat. Mire egy veszedelmesen pörgő-nyelvű menyecske a szoba közepére pattant s már mondta is a csúfolódót: »Vén az uram vén, Nem szeretöm én. Kopasz a fejé, Nincs ölég esze.« Nagy nevetés következett, s ha a következő vőlegény-helyettes még biccentős, sánta is volt, a jókedve tovább fokozódott: »leaprendáltak«, csúfolták az újabbakat. Végül is előkerült az igazi vőlegény, aki ha akárhogy is nézett ki, csak ő lett a kedves, csak neki örültek valahányan. A kendővívők közé ültették a vőlegényt s megkezdődött a kölcsönös kínálgatás. A vőlegényes házból hozottal a háziakat és viszont. Természetesen ilyenkor is tréfálkoztak, s igyekeztek a másikat »becsapni«, hogy a mulattatás ki ne fogyjon. Gyakori becsapás, hogy céklát szeleteltek fel, amelyet kitűnő konyhaművészettel liszttel, tojással tésztaformában sütöttek meg s azzal kínálgatták a vendégeket. Aki ilyen »tésztába« harapot, azt nagyon kikacagták. Ha valamelyik vendég nem merte kivenni, szájába is nyomták. Az evés-ivás után következett a tánc. A házbeliek közül valamelyik legény felugrott és a vendégkoszorú asszonyai közül valakit a középre húzott. 154