A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)
Madácsy László: Móra Ferenc ismeretlen levelei Madarassy Lászlóhoz
Kedves Lacim! Szeged, 912. ápr. 18. Régészeti ügyben Torontálban mászkáltam: innen a késedelem, a mit, hiszem, hogy megbocsátasz — a kérdezett füzet olyan cím alatt, mint a mit írsz, nem található nálunk. Van azonban egy másik, mely egyedül képviseli Dorozsma egész irodalmát s valószínűleg ez az a mit kerestek. Címe: »Községünk közművelődésének, társadalmának és közgazdaságának jelene és jövője.« Szerzője: Czékus Frigyes Dorozsmai tanító. Nem igen hosszabb a címnél: 31 oldal, tavaly jelent meg. Értéktelen smoncák, — ha parancsolod, elküldjük. — Szeretettel híved: Móra Feri Kedves Lacim! Szeged, 912. május 10. Se neveletlenségnek, se feledékenységnek ne vedd, hogy szíves figyelmedet ilyen későn köszönöm meg. Éreztem, tartozom neked annyival, hogy előbb elolvassam a könyvedet. Ahhoz pedig sok ügyem-ibajom mellett csak most jutottam hozzá. Hogy csak egyet említsek közülök: két hét óta háromszor kellett pesti professzorokhoz vinni szegény feleségemet, a kinek egy év óta epeköve van, — 22 kilót fogyott azóta. A jövő héten valószínűleg megint fölviszem, fönt is marad hat hétre a Korányi klinikáján. Most már, hogy elolvastam a könyvedet, szívemből ölellek érte, kettes, sőt hármas örömmel is. Űgyis, mint múzeumi ember, a ki ugyan csak az árkaiban ődöngök az összes múzeumi tudományoknak, — úgyis, mint kompatriótád a ki veled egy homokon nőttem föl, — úgyis, mint barátod, a kinek Te érted magadért is öröme telik minden munkádban s a ki őszintén kíván neked szerencsés utat a siker felé, noha tudom, hogy arra vagy a legkevesebb tekintettel. Igaz szeretettel ölel: Móra Feri Kedves Lacim! 1918. I. 13. Leveled elült valahogy az új évi postám sokaságában s mindeddig várom, hogy -előkerül. Hiába vártam, s most emlékezetből felelek rá. A lényege úgy emlékszem, az volt: miféle ethnográfiai dolgozatai maradtak Tömörkénynek. Az én tudtommal semmije nem maradt a világon szegénynek, pedig a család kérésére én néztem át az irodalmi »hagyatékát«, mint a ki legközelebb voltam hozzá. A hagyaték egy csomó levél volt és egy megkezdett gyerekregény, a mely mint ilyen nem sokat ígér. A mi azt a bizonyos kijelentést illeti a kész ethnográfiai vonatkozású munkáról, az vagy félreértés lehetett, — vagy egy tervéről már mint tényről beszélt szegény Pista; iróemberrel megesik néha az ilyesmi, különösen borközi állapotban. Ha azonban bármikor előkerülne az Ethnográfiának való dolga, természetesen azonnal hozzátok juttatom. A mi engem magamat illet, én olyan régen igazgató vagyok, hogy már bele is utáltam. Egyedül vagyok az egész hodályban — a háború alatt nem töltik be a helyemet, bajos is lenne olyan bolondot találni, aki 2000 korona fizetésre ide jönne, — rengeteg gonddal és egész évre 70 korona fizetéstöbblettel. A napom az intézeté, az éjszakám a Szegedi Naplóé, a melynek négy év óta főszerkesztője vagyok, sokkal tisztességesebb fizetéssel, mint a mekkorát Szeged ád. Persze ez annyit jelent, hogy minden nap hajnali 3 óra, tya 4 > mikor szabadulok a redakcióból s a háború kezdete 13