A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Párducz Mihály: A törökkanizsai (Novi Kneževac) későszarmata temető

lag germánok által használt típusnak tekinteni. Úgy látszik, húnkorunk kezdetén az itteni lakosság fajra való tekintet nélkül általában viseli. Hátra lenne még a törökkanizsai temető időrendi helyzetéről szólani. A felsorakoztatott analógiák a szeged—mórahalmi temetőt is kapcsolatba hozzák a törökkanizsai sírokkal. A mórahalmi temető datálására a temető első sírjából előkerült id. Licinius (i. u. 307—323) érme szolgál.

22 A csontvázak irányításától eltekintve, sok rokon vonás van a két temető anyaga között, úgy, hogy a mórahalmi temetőre elfogadott korhatározás a törökkanizsai temetőre is érvényesnek tekinthető. Az i. u. IV. század közepét tekinthetjük a temető idejének kezdőpontjául. A csongrádi, már •említett temető feldolgozásakor szeretnénk az Alföldön fellépő új szarmata jellegű emlékcsoport történeti jelentőségével is behatóan foglalkozni. Itt csak annyit mondhatunk, hogy a törökkanizsai temető az Alföld eme részének húnkori, illetve a hunok itteni megjelenését közvetlenül megelőző idők etnikai viszonyai szempontjából igen fontos adatai szolgál. Nevezetesen e temető gazdag gyöngykészlete, a temető népének szarmata jellegű viseletére (2. női sír) mutat. Ujabb bizonyítéka ez annak, hogy a IV. század végén feltűnő hunok által leigázott lakosság tetemes részét szarmata népelemek teszik ki. Ha a pontos adatokra itt nem térünk ki, annyit mégis megjegyezhetünk, hogy a Tisza—Maros—Körös-szög területe, továbbá a Tisza völgyének Szeged alatti szakasza is jelentős sűrűségű lakosságot tartott el a IV—

V. században. Ezért nem meglepő, ha a szeged—nagyszéksósi hun fejedelmi lelet

23 éppen itt került elő. A magyarországi hún politikai hatalom egyik, talán legfontosabb központját sejthetjük területünkön.

24 Párducz Mihály 107