A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1956 (Szeged, 1956)
Dienes István: A bordányi (Csongrád m.) honfoglaló magyar asszony lószerszáma
A BORDÄNYI (CSONGRÁD M.) HONFOGLALÓ MAGYAR ASSZONY LÓSZERSZÁMA Németh Gyula, a bordányi Földművesszövetkezet főkönyvelője, 1955. júniusában három jellegzetesen honfoglaláskori lószerszám vereté t hozott be múzeumunkba. Elmondotta, hogy a leleteket Szilágyi Vilmos földműves, bordányi lakos, ugyanezen év márciusában találta. Bejelentése alapján indítottuk meg hitelesítő ásatásunkat, az б figyelmessége és példamutató ügyszeretete tette lehetővé, hogy egyik leggazdagabb honfoglaló-magyar lószerszámgarnituránk múzeumba került és nem ment veszendőbe. Fig. 1. kép A lelőhely Bordány (volt Kistemplomtanya) község belterületén, a Szegedről Ullés-, illetve Halas felé vezető út, a község főutcája mellett van. Szegedről jőve balra, a 63 sz. telek mögött húzódó keskeny földcsíkot Szilágyi Vilmos kb. 70 cm mélyen átforgatta, hogy oda szőlőt telepítsen. A betelepített terület egy nagyjából kelet-nyugati irányú homlokdombon fekszik, mellette É-ra és ÉK-re lapályosabb rész, tocsogós, dúsfüvű legelő van. A domb gerincének táján (1. kép) akadt Szilágyi Vilmos arra a sírra, amelyből a Németh által behozott régiségek származtak. Sajnos, nem is sejtve a leletek értékét, a sírt teljesen feldúlta, s csak egy lószerszámveretet, a két kengyelt, egy nagyobb 36