A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1956 (Szeged, 1956)

Dienes István: A bordányi (Csongrád m.) honfoglaló magyar asszony lószerszáma

és valóban ebben a hálózatban Szeged különös jelentőséggel bírt. Természetes, hogy Gyula a Marossál átelleni részeket magának biztosítja. Erről egész sor X. sz-i honfoglaló lelet (Bojárhalom, Bordány, Domaszék, Dorozsma, Horgos, Jánosszállás, Királyhalom, összeszék, Öthalom, Pörös-puszta stb.) tanúskodik, melyek feltehetőleg Gyula népének hagyatékai. Később csak a X. sz. legvégén terjeszthette ki hatalmát a Megyeri-törzs,, illetve a fejedelmi ház, majd a király egészen Szeged környékéig, a törzsszervezet bomlásának idején. A kalandozások korában háttérbe szorult, de újra erősbödő fejedelmi ház a kereskedelmi utakra lassan ráteszi kezét és már csak ezért is el kell Ajtonynak buknia. Szent István 1003. évi erdélyi hadjáratában leveri Gyulát, a törzs Erdélybe hatolt részének fejét. Sóbányáit elfoglalja és maga számára kezdi kiaknázni. Csakhogy Ajtony »hatalmat bitorol vala a királynak a Maroson lejövő sója fölött, e folyó révein a Tiszáig vámosokat és őröket állítván föl, s mindent vám alá vete.«

52 A király, valószínűleg még ugyanebben az évben

53 Ajtony ellen fordul. Ajtony csak az utolsó percekben adhatta fel a tiszáninneni részeket. Itt, fc Maros-torkolatvidékén kelnek át Csanád csapatai s a végzetes ütközet már Tiszántúlon következik be. Úgy látom éppen a kérdéses területhez való kényszerű ragaszkodás volt oka, ami miatt Ajtonynak pusztulnia kellett. Szeged környékének birtoklása súlyos gazdasági és hatalmi kérdés volt. Miután bizonyos, hogy Szeged környéke egykor szervesen kapcsolódott Gyula hatalmas országrészéhez,

533 egy-két szempontot szeretnék felvetni, amit a szegedrnelléki, de más délalföldi (tehát ugyanezen törzs szállásterületén fekvő) honfoglaláskori temető megítélésénél is figyelembe kell vennünk. 1. Említettük, hogy ezen a területen a kereszténységnek viszonylag korai jelentkezésével számolhatunk. A m. sz.-ban feltárt marosvári görög templom,

54 a nagyszentmiklósi kincs két görögfeliratos aranycsészéje — mint Gyula-Stefán megtérésének emlékei,

55 — a temetőkben mind gyakrabban feltűnő bizánci keresztek igazolják a történeti forrásokat. Talán az új eszmék terjedése van hatással az ősi temetési módra, amikor a X. sz- második felében a halott hátaslova helyett értéktelen állatot áldoznak fel, vagy ló nélkül temetnek. Bordányban öreg, sánta, — a jánosszállási temető egyik sírjába

56 két éven aluli, tehát lovaglásra még alkalmatlan kancát adtak útravalóul. A leggazdagabb női sírunkban, a bojárhalmiban pedig sem lócsontokra, sem lovasfelszerelési tárgyakra nem akadtak.

07 Kérdés, hogy ezek nem csak a női sírok jelenségei-e, akiknek egyrésze idegen lehetett és a keresztény őslakosság köréből került a honfoglaló családokba.

58 Természetesen törzsi sajátosság is lehet, ahol a hátaslónak eset52 Szt. Gellért nagyobb legendájának X. fejezetéből, Szabó K. fordításában (Emlékiratok a magyar kereszténység első századáról [Bp. 1865] 62—63.). 83 Györffy Gy., MTA II OKözl. 2. (1952) 334. 39. j. 33a Itt jegyzem meg, hogy a középkori marosi, illetve csanádi egyházmegyét noha nyugat felől végig a Tisza határolja, a Maros torkolatával szemközt — Szeged környékét mintegy bekerítve — a Duna—Tisza közére is átnyúlik területe. Gellért, egyházmegyéjének kialakításánál feltehetőleg a Gyulák, illetve Ajtony szállásterüleletének határait vette alapul. 54 Henszlmann I., Arch. Közi. 8. (1871), 1—34. »• Fehér G., Arch. Ért. 77. (1950) 34—49. DG Hankó В., i. m. 67. 57 Reizner J., Arch. Ért. 11. (1891) 106. 5S- A kereszténység hatására azért is mertem itt következtetni, mivel mindhárom sír közelebb áll Szt. István korához, mint Árpádéhoz, Korai sírokból beteg lovat, vagy fiatal csikót nem ismerek, lónélküli temetésre pedig főleg az elszegényedett, alávetett családtagoknál és rabszolgáknál van példa. 50