A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1956 (Szeged, 1956)

Dienes István: A bordányi (Csongrád m.) honfoglaló magyar asszony lószerszáma

női sírból került ki. Mind igazoltabb tehát, amit Zichy István

24 figyelmeztetésére Féttich Nándor

25 és László Gyula

26 is hangoztatott, hogy a női lószerszám a honfoglaló magyaroknál is díszesebb, mint a férfiaké. A rangos lószerszám sírbatételében László Gyula a hozomány veletemetésének szokását látja.

27 Érdekes továbbá, ha egyelőre törvényszerűséget nem is vonhatunk le belőle, hogy a gazdag lószerszámmal elföldelt asszonyok közül többet

28 — mint Bordányban — magányosan temették. Náluk figyelhetjük meg azt az érdekes jelensé^get, hogy némelyikük csak egyetlen karpereccel kerül sírjába.

29 A bordányi sír korát a lószerszámveretek megadják. Ez a »rozettás«-emlékcsoport kétségtelenül nem egyetlen törzs emlékanyagának sajátja, változatai csaknem' az egész Kárpátmedencéből ismeretesek. Szeged környékén Makón,

30 Puszta-Bukován,

31 összeszéken

32 stb. találtak hasonló darabokat. Fettich Nándor e csoport kapcsolatait a >»kazár-«-fémiművességen keresztül a minuszinszki lovasnomád kultúráig mutatta ki. Kifejezetten keleti eredetű, többségükben még Levediában készült tárgyaknak tartja.

33 Csakhogy míg az egészen korai honfoglaláskori sírok hasonló vereteinek alapanyaga általában ezüst és háttere aranyozott,

34 addig a bordányiak bronzból

35 készültek. Annak sincs nyoma, mint a hasonló bronzvereteknél az szokásban, volt, hogy a kidomborodó mintát ezüsttel futtatták volna be, tehát külső megjelenésükben a nemesfémből készült véretekhez tették volna hasonlóvá.

36 A bordányi veretek így már az ősi fémművesség hanyatlásának jelét viselik magukon s aligha tévedek, ha bennük a régi formákat, díszítőízlést követő, de már az új hazában dolgozó ötvösmester munkáját látom.. Használója már az új szállásterületen kaphatta hozományul egykori családjától a díszes lószerszámot (illetve akkor felszerszámozott paripát) és ha hozzászámítjuk, hogy mint asszony milyen magas kort élt meg, a leletek földbekerülésének ideje a X. sz. második felénél korábbra nem tehető. 24 W. Radioff, Aus Sibirien. (Leipzig 1893) I. 290, 443. — adatára hívta fel a figyelmet. 25 Fettich N., AH. XXI. i. ra. 101. 26 László Gy., AH. XXVII. i. m. 28. Uitt idézve Almásy Gy., Vándorutam Ázsia szívében. (Bp. 1903) ' 701. 27 László Gy., AH. XXVII. i. m. 28. 28 Mándok (Jósa A., Arch. Ért. 17 [1897] 361—363), Koroncó-Bábota, KoroncóRácz domb, Koroncó-Üjtelep, Gyömöre (Szőke В., Arch. Ért. 81 [1954] 125—129.)

r Heves (Pataky V., FA. 1—2 [1939] 200—204.) stb. 28 Mándok, Koroncó-Bábota, Gyömöre, Heves, Kúnszentmárton-Szentesi út (?) (Hampel J., UT. i. m. 122.) stb. — Hasonló jelenségekre (egyetlen fülbevalóval, karpereccel, kengyellel való temetésre) László Gy., (AH. XXVII. i. m. 23, 59.) hívta fel a figyelmet. 30 J. Hampel, Alterthümer i. m. II. 548—549. 81 Ua., UT. i. m. 22. t. 2. ;!2 Móra F. Múzeum népvándorláskori naplója 53. 182. 1. 53 Fettich N., Arch. Ért. 45 (1931) 77; Ua., AH. XXI. i. m. 99. 34 Vö. érmekkel a X. sz. első felére datálható pilini (L. Huszár, Das Münzmaterial in den Funden der Völkerwanderungszeit im mittleren Donaubecken. Acta Arch. Hung. 5 [1954] 92.), csornai (uo. 71.), karosi (uo. 81.) stb. példányokkal. 35 Hasonlók: Kis-Tengelicz (J. Hampel, Alterthümer i. m. II. 549.), Tolna— Szántó (uo. III. 408. t. 8.), Szentes—Nagyhegy (UT. 31. t. В.), Mezőmegyer (Dolg. 19 [1943] 172.). 36 Pl. a jászfényszarui (Fettich N., Arch. Ért. 45. [1931] 76.), hencidai (Fettich N., AH. XXI. i. m. 97.), Csorna-sülyhegyi (Szőke В., i. m. 131.) stb. 44 /