Gyarmati Gabriella: Munkácsy-öröknaptár (Békéscsaba, 2014)

Munkácsy Mihály és a Munkácsy Mihály Múzeum

Munkácsy Mihály és a Munkácsy Mihály Múzeum A békéscsabai múzeum története 1899-ben vette kezdetét a Múzeum-Egyesület alakuló Közgyűlésével. Az esemény azonban nem volt előzmények nélkül való. Haan Lajos evangélikus lelkész, Haan Antal festő testvére, már az 1860-as években felvetette a múzeumalapítás ötletét. Ám a megvalósításra várni kellett. Az alapításkor a szervezők között találjuk Munkácsy Mihály nagybátyját, Reök Istvánt és Zsilinszky Mihályt, a későbbi vallás- és közoktatásügyi államtitkárt is. Az intézményt 1914-ig működtető Múzeum-Egyesület már Munkácsy Mihály halála után megkereste a festő özvegyét azzal a kéréssel, hogy adományozás útján támogassa a múzeumot, ezzel segítve a Mester emlékének ápolását. Cécile ígértet tett arra, hogy végrendeletében az Ecce homönoz készült Töviskoronás Krisztus ábrázoló festményt hagyományozza a Békéscsabai Múzeum-Egyesületre. A hagyaték kalandos úton, majd két évtized alatt érkezett meg Békéscsabára. Mindeközben, a múzeum már 1901-ben beleltározta a gyűjteményébe került első Munkácsy-rajzot, 1935-ben pedig megnyitotta az első állandó kiállítást, a Munkácsy emlékszobát. 1951-ben, immár a városi működtetés után állami fenntartásba kerülve, felvette Munkácsy Mihály nevét. A gyűjtemény apránként gyarapodott, mígnem 1958-ban egyszerre négy Munkácsy-festmény került a múzeumba. Ezt a vásárlást továbbiak követték - egészen napjainkig. 2008-ban a múzeum megnyitotta újrarendezett, a korábbiakat felülmúló műmennyiséget felvonultató állandó kiállítását, az intézmény fennállása óta első ízben két teremben. Gyarmati Gabriella 4 Munkácsy-öröknaptár

Next

/
Oldalképek
Tartalom