Liska András - Szatmári Imre: Sötét idők rejtélyei. 6-11. századi régészeti emlékek a Kárpát-medencében és környékén - Tempora Obscura 3. (Békéscsaba, 2012)
Takács Miklós: A Kárpát-medence 10-11. századi cserépedény-lelőhelyeinek térképészeti vonatkozásairól - Másodszor
TAKACS MIKLÓS térképet is.13 A lelőhelyszám-növekedésből jószerivel csak azt lehetett kiolvasni, hogy a Fodor István elterjedési térképén is sok lelőhellyel rendelkező régiókban még sűrűbbé vált az egyes előkerülési helyeket jelző pontok halmaza. A kronológia pontosítása a cserépbográcsok más korú elterjedési térképeinek is a gyenge pontja maradt. Kurt Horedt 1978-ban oly módon hasonlította össze a sütőtálak és a cserépbográcsok Kárpát-medencei és észak-balkáni elterjedését, hogy azonos térképre vetítette, és párhuzamosan elemezte e két edénytípus lelőhelyeit.14 Nem figyelve arra, hogy e két edénytípusba tartozó töredékek túlnyomó többsége két különálló idősíkba, a 7-9., illetve a 10-13. századba tartozik, és használatuk összesen 7 évszázadnyi időt ölel fel! A két elterjedési terület összevetítésének magyarázatára Horedt egy olyan magyarázatot dolgozott ki, amelyet munka- hipotézisként érdemes számon tartani - az időrendi különbségek miatt minden kétségen felül meglevő módszertani hiba ellenére is. Kurt Horedt felvetésének elgondolkodtató jellegét szemlélteti, hogy Vida Tivadar 2010-ben ismét elkészítette a sütőtálak, sütőharangok, illetve a kézzel formált cserépbográcsok elterjedési térképének az összevetítését, az utóbbi három évtizedben előkerült új leletek térképre vetítése alapján.1'' Az 1980-as évek végén Bóna István állított össze elterjedési térképet a cserépbográcsok, illetve a bordás nyakú edények lelőhelyének feltüntetésével, Erdély 10-11. századi településtörténetének a rekonstrukciója során.16 17 A két edénytípus elterjedési területének együttes vizsgálata mindenképp olyan új eljárásnak volt tekinthető, amelynek alkalmazása új eredményekkel kecsegtetett. A következtetésnek azonban szűk határokat szabott két tényező. Első helyen az, hogy Bóna István csak az adatok egy részénél támaszkodhatott megbízható közlésekre, ami a bordás nyakú edények esetében különösen erős gátló tényezőnek bizonyult. Második helyen pedig arra is utalni kell, hogy Bóna István az adott korban ismert összes erdélyi cserépbog- rács-lelőhelyet térképre vetítette, nem figyelve arra, hogy az adott régióban napvilágra került bográcsok tekintélyes hányada bizonyosan a 10-11. század fordulója utánra keltezhető, így nem alkalmas a vizsgált időszak településtörténetének az elemzésére. Az utóbbi két évtized kutatását is az érdeklődés alacsony szintje jellemezte. Nevizánszky Gábor 1997-ben kiegészítette a cserépbogrács-lelőhelyek Alojz Habovstiak által összeállított szlovákiai elterjedési térképét.1' A Kárpát-medence északi részén ugyanarra az eredményre jutott, amelyet e sorok írója is megfogalmazott 1984-es szakdolgozatában: a bográcslelőhelyek 13 TAKÁCS 1986. 1. térkép. 14 HOREDT 1978. 59-68. 15 VIDA 2009. 15. kép. 16 BÓNA 1987. 230. old., 20. térkép. 17 NEVIZÁNSKY 1994. 171-179. 412
