Liska András - Szatmári Imre: Sötét idők rejtélyei. 6-11. századi régészeti emlékek a Kárpát-medencében és környékén - Tempora Obscura 3. (Békéscsaba, 2012)
Takács Miklós: A Kárpát-medence 10-11. századi cserépedény-lelőhelyeinek térképészeti vonatkozásairól - Másodszor
TAKACS MIKLÓS A bizonytalansági tényezőkre történő fokozott odafigyelésen túl folyamatosan szem előtt kell tartani egy további tényt. A forrásanyag struktúrája alapján ugyanis az is nyilvánvaló, hogy az elterjedési térképek a legjobb esetben sem csak az egykori elterjedési területek körvonalazását teszik lehetővé, hanem egyben a kutatás azon állapotának a visszatükröződései is, amikor az anyaggyűjtés folyt. Joggal feltételezhető, hogy a kutatás egy későbbi stádiumában a most megfigyelhető elterjedési területek határai módosulni fognak. E megfontolás nem kérdőjelezheti meg a jelenleg rendelkezésre álló adatállományon alapuló elemzést. Annál kevésbé, mert a korábban elkészített lelőhely-térképek azt tanúsítják, hogy az adatállomány növekedése olyan régiókban szokta eredményezni a pontok „sűrűsödését”, ahol már a korábbi térképek alapján is meg lehetett állapítani az adott edénytípus használatát. III. A JELEN ELEMZÉS ELŐZMÉNYEI A magyarországi középkor-régészeti kutatásában sajnálatos módon csak kevés olyan elemzést találni, ahol egy-egy 10-11. századi cserépedény-típus lelőhelyeit térképre vetítették, és az elterjedési terület alapján igyekeztek következtetéseket levonni, akár a Kárpát-medence egészének, akár pedig egy-egy kisebb vagy nagyobb régiónak az anyagi kultúrájáról. Sőt, e vonatkozásban a környező államok kutatása sem szolgál pozitív példákkal, még a Kárpátmedence északi részén sem. Annak ellenére sem, hogy a koraközépkori településrégészet Szlovákiában egészen az 1990-es évekig nagyobb erők bevetésével folyt, mint Magyarországon. Pedig Vida Tivadar szakdolgozata és egyetemi doktori értekezése a kora avar sírok edényei vonatkozásában fényesen bizonyította azt,6 hogy az elterjedési térképek vizsgálata igenis utalhat nemcsak az egyes edénytípusok készülésének a régiójára, hanem nagyobb távlatú, kultúrtörténeti összefüggésekre is, pl. a bizánci edényművesség szerepére egyes edényformák Kárpát-medencei meghonosításában. A 10-1 1. századi cserépedények térképészeti elemzéseit áttekintő tudománytörténeti visz- szatekintésben mindenképp Kiss Atilla nevét kell az első helyre tenni. Ő volt az, aki 1969-ben az adott korszak sírjaiból származó kerámiatárgyak lelőhelyeit elsőként térképre vitte. E tény erejéből azonban sokat elvesz az, hogy Kiss Attila az adott tárgytípust egyetlen egységként kezelte, nem különböztetve meg az egyes edény formákat.7 A 20. század középső és harmadik harmadának népvándorlás kori régészetében a leginkább fontosnak számító kérdésfelvetésre 6 VIDA 1999. 7 KISS 1969. 175-182, és különösen 1. térkép. 410
