Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)
Rózsa Sándor Szegeden - Az amnesztia kihirdetése és a szegedi "bevonulás"
íVi'iPiWi 21. A Pávához címzett vendéglő épülete Szegeden 22. Az Arany Páva vendéglő Szegeden Krúdyhoz és Móriczhoz hasolnóan természetesen az 1842-es születésű, és gyermekkorát Somogy megyében töltő Edvi Illés Károly sem emlékezhetett a betyársereg bevonulására. Színes leírását viszont egyértelműen az események egykori szemtanúitól vehette, hiszen a kiegyezés után Pest megyei alügyészként előbb a központban, majd a Szegedre delegált bíróságnál állt alkalmazásban, 1872-től pedig éveken át működött a szegedi várban királyi ügyészként. Az Emlékeim a szegedi várból című visszaemlékezéséből kiderül, hogy egyik leghasznosabb forrása Farkass János szegedi főkapitány írásos beszámolója volt, amely feltehetően 1858-ban készült, a Rózsa Sándor bűntettei ügyében lezajlott nyomozás idején. Ez utóbbiból több helyen szó szerint is idézett (23. kép). Farkass jó tízévnyi távlatból való emlékezése szerint egy délelőtti napon nagy néptolongás támadt a szegedi városházán, amiről úgy értesült, hogy Rózsa Sándor kegyelmet kapott, és maga is fent tartózkodik az alkamarási hivatalban, ahol Rengey Ferdinánd, a város ország- gyűlési követe és „quázi-kormánybiztos”hirdeti ki a megkegyelmezést. Később Rózsa Sándor a főkapitány hivatali szobájában is megjelent, és bemutatta neki az amnesztiát magában foglaló levelet. Farkass visz- szaemlékezése szerint az amnesztiát az országgyűlés adta ki, mely Kossuth Lajos aláírásával volt hitelesítve. Farkass egyébként 1859 februárjában a budai bíróságon is azt vallotta, hogy Rózsával két ízben is személyesen találkozott a városházán. E találkozások egyike volt a fent előadott bemutatkozás.120 A tárgyalás menetéről több fővárosi lap is tudósított, a Budapesti Hírlap újságírója pl. azt tartotta fontosnak feljegyezni, hogy a Rózsának adott amnesztia „Szegeden nagy néptömeg előtt olvastatott föl” }lx A Kossuth Hírlapjában 1848. október 27-én megjelent szegedi tudósításból pedig jól tudjuk, hogy a kegyelemlevelet okRózsa Sándor Szegeden Séf