Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)

Okmánytár

gya Szerencsei Károly, ki á csapatot fegyverforgatásra tanította, nevezetesek még á csapatból Lukáts Károly, Rózsa Sándor és Tóth Jósef algyevi gulyás. Szerencsei Károly, kinek származása nem tudatik, azelőtt katona volt, lagens- dorfi csata után á csapatot oda hagyta, s valamerre elvonult. ­Lukáts Károly Vasbányán felül, midőn á csapat november után Szeged felé megindult, más csapat közé állott. A’ csapatbeli legények általános panasza volt szétoszlásuk után, hogy á rablott kincsekből fejenként 3 pengő forintnál többet nem kaptak, s hogy mindent Bán- hidy Imre és Rúzsa Sándor tartottak volna meg magoknak. Annyi bizonyos, hogy Bánhidy Imre tanyáján lappangott Rúzsa Sándor á forradalom előtt, mint rabló, és onnét eszközöltetett nékie á kegyelem végetti folyamodás is Kossuth Lajoshoz, igen hihető, hogy az, és a’ pajtásai most is hozzá tartanak, vagy nálla is tanyáznak. Bánhidy Imre rend szerént otthon tartózkodik, cselédjei titkaiba jobban s kevéssé beavatvák, marhái gyanúsok, kincseit szárnyal- ló hír szérént á császári seregek közeledésekor HoMnezóVásárhelyre, az ottani bíró, Fekete Mihályhoz szállította, mellyeket annak tanyáján elásva tartotta, e’ részben a’ nevezettnek tanyássá lenne kérdőre vonandó. Kecskés Gábor, ki tellyes életét dőzsöléssel, dorbézolással töltötte, vakmerő tapodója minden törvénynek, Bánhidy Imrének sógora, szomszédja, gonosz tet­teinek részese, vélle együtt lenne kérdés alá veendő, — lakjaik, és azoknak minden rejtekei rögtön meglependők, ügyesen kifürkészendők, minden javaik azonnal lezárandók, gondosan öszveírandók, cselédjeik, férfiak, úgymint nők letartózta- tandók, és helyben azonnal szoros faggatás alá veendők, külömben igen kevés sikere lesz az egész eljárásnak. Ugyan ezeknél számos fegyver is fog találtatni. Péteri Kertészség szomszédságában fekszik Bánhidy és Ketskés birtokaiknak, mely- Iynek lakossai között idegen gyanús egyének, hihetően á Rózsa csapatja töredékéből valók lappanganak, ezek, és nagy részben á péteri kertészek is fegyvereket rejtegetnek magoknál, mert ők Róth horvát vezér csapattja lefegyverzésénél jelen voltak, és onnét sok fegyvert hoztak el magokkal, mellyeket magoknál megtartottak, és igen hihető, hogy azon erőszakos rablások eszközei, mellyek az Alföldön naponként hallatnak, a’ péteri pusztában és kertészségben tartják búvó helyeiket, itt tanyáznak maguk, itt vágynak orgazdáik, lovaik, pénzeik, fegyvereik, marháik, noha á Jakab Szállási pusz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom