Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)

Rózsa Sándor sorsa a végső amnesztia kézhez vétele után

újdonsült, „döcögő” rímeket faragó, s a szabadságharc előtt ismeretlen, huszárból lett poéta (Pataki József); de nem is bújik az ismeretlenség homályába, mint a Griinn-féle szegedi kiadvány szerzője, hanem a kor egyik legjobb s országszerte elismert költője, maga Arany János, aki a szabadságharc alatt több ízben is a betyárromantikához fordult. Arany már 1848 tavaszán is gondolt arra, hogy „költői hatást” gyakoroljon a népre, s mivel híre-tudta nélkül korábban is megjelentek versei Telegdi Lajos debreceni kiadójánál, amikor 1849. május 25-től június 1-jéig belügyminiszteri fogalmazóként a cívisvárosban lakott, maga kereste meg elképzelésével a könyvárust. Együttműködésük eredményeképp még a kormány debreceni tartózkodása alatt két füzete jelent meg a Szabadság zengő hárfája, címmel. A Rózsa Sándor kezdetű vers a két pengő krajcárért árusított első füzetben látott napvilágot egy Haj, ne hátra, haj előre! sorral indító rövid verssel együtt. A címlap fametszetét — melyen egy szűrös gazdaember olvas és magyaráz hallgatóságának — Putnoki József Pesten megjelent Szökött huszárok című versének címlapjáról vette át a debreceni rajzoló. A feltehetően május utolsó napjaiban megjelent ponyvafüzetről csak Arany halála után vett újra tudomást az ország ifj. Ábrányi Kornél közlése333 alapján. Ahhoz, hogy hoszzú ideig feledésbe merült e költemény, hozzájárult az a tény is, hogy a verseket Arany egyetlen kötetében sem adta ki. A Debrecenben megjelent füzeteket viszont széles körben olvashatták - odahaza és a táborban is —, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy egy fiatal, alig 17 esztendős honvéd, Vadnai Károly kívülről is megtanulta, és jó harminc évvel később - akkor már a Kisfaludy Társaság rendes és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjaként — elszavalta a költő előtt

(54-55. kép).334