Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)
Az alvidéki táborban - A szabadcsapat Versecre érkezése - A lagerdorfi ütközet
madia vetett papírra: „Ezen év november 27-én a versed és a fehértemplomi németek, Rózsa Sándor és az ö úgynevezett szegénylegényei megtámadták Strázsát, felgyújtották, minden útjukba eső lakost felkoncoltak, az egész falut kifosztották. Ezen a napon Versecre 456 ökröt, 120 tehenet, 70 lovat, 329 sertést és mintegy 3000 birkát tereltek. Ezenkívül ruhát, vászont, kocsikat, rézedényeket és még sok minden mást zsákmányoltak. ”215 November 27-én szerintünk Rózsáék már Szegeden voltak, vagy útban lehettek hazafelé Nagybecskerekről. Ugyanakkor, az ezeresi események tudatában egy ilyen nagy horderejű rajtaütésnek - beleértve a pusztítás mértékét és a zsákmány mennyiségét - az egykorú hadijelentésekben és polgári beszámolókban, továbbá a napisajtóban is nyoma kellett volna, hogy maradjon. Hasonló a helyzet az egyébként magyar érzelmű Ugrarische Allemaine Zeitung november 21 -i híradásával is, amelyben a következőt olvashatjuk: „Rózsa Sándor— mint jelentik- Versecz közelében elfoglalt egy oláh falut, s eközben 3 ágyút, 2000 birkát, 500 ökröt és 400 lovat zsákmányul ejtett. Éljen!”216 A hírben ugyan nem szerepel az „oláh”falu neve, de - tudjuk, hogy a nevét éppen a telepítő németektől kapott Lagerdorf helységet már a 18. század közepén románok lakták - a jelentős számú lábasjószág felsorolása miatt csakis a november 9-i ütközetre gondolhatunk, akárcsak a szerb családi feljegyzés esetében. Az viszont biztos, hogy a brassói román lap és a szerb családi feljegyzés Rózsáékat negatív színben feltüntető leírása nem lehetett egyedi, s az ehhez hasonló híresztelések hozzájárultak a betyárvezérrel szembeni ellenséges kép kialakulásához még a honvédség felső vezetésében, sőt, állami szinten is. Damjanich segédtisztje, Aschermann Ferenc százados későbbi visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Rózsáék szereplése miatt éles szóváltásra került sor az alezredes és Vetter Antal