Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Banner János két tanulmánya - Tárcsái halászok közt (Sajtó alá rendezte: Szilágyi Miklós)

tartott fejjel a reggeli áldomást isszák a Körös vizéből, s egyenként a vízre ereszkednek, azalatt elhallgat a nótája, s középen kezdi rágni a magával hozott barnakenyér karaját. Amint így szótlanul nézem a gyereket — pedig nem is gyerek, hanem lány — közben egyhangú kürtbúgást hoz felém a gyenge szél. A hídra vezető utcából porfelhő hömpölyög, amelyből hatalmas disznófalka keverődzik elő. Lassan-lassan a hídra ér. A duda egyre búg. Pattog a karikás. Itt-ott nagyot visít egy-egy malac, mikor egy már disznónak mondható állat oldalba löki az orrával. Aztán átkövetkeznek a hídon és lekanyarodnak a túlsó parti ártéri legelőre. Mindig több-több ember kezd mozogni a víz táján. Megélénkül a híd környéke. Úgy egy félóra múlva különböző irányból egyenkint jönnek a halászok is. Egyik az evezőket, másik a hajódeszkákat, harmadik a köteleket hozza. Az ilyen könnyen mozgatható szerszámokat nem igen szokás a hajónál hagyni. Sokféle embernek van a híd felé útja, könnyen lába kél. Pedig ezelőtt ott feküdt ez a sok apróság a hálóval együtt. Nem nyúlt hozzá senki. Mindenki ismerte az enyém tiédet. De hát azóta nagyot változott a világ. Ma még a hálóból is csak a legöregebbet lehet kint hagyni, a fiatalabbjának igen sok gazdája kerülne talán még nappal is. Mikor a három ember odaér az apró szerszámokkal, a másik oldalról is előkerül a másik három. Nem hoznak semmi szerszámot. A piacról jönnek. Ott vették meg az egynapra való harapnivalót. Köszönünk egymásnak. Aztán lepakolják a holmit, s mindegyik szó nélkül megy a maga dolga után. Kettő a csolnakokhoz, kettő a bárkához, kettő meg a laptúrhoz. Az éjszaka félig szivárgott vízzel mind a két csolnak. Felgyűrkőzve bele ereszkednek, s a magukkal hozott szapollyal az utolsó cseppig kihányják a vizet belőle. Megmozgatják a lelakatolt bárkát, a másikat meg kihúzzák a partra. A sok-sok lyukon erős sugárban ömlik kifelé a bentlévő víz. Ennek a bárkának sok dolga lesz ma, hadd pihenjen egy kicsit a parton. Nagy úr lesz ez még ma, csolnakban fog utazni a berényi hídig. A laptúrhoz menő két ember is hozzá kezdett már a munkához. Szétvetett lábakkal ül a háló mellett, s pipaszó mellett hányja a vékony madzagot a kétujjnyi széles hálókötőtűre. Mire a vízre ment emberek elvégzik odalent a dolgukat, ők is meghányják mind a hat tűt. Kezdődhetik a javítás. A két legtapasztaltabb halász körüljárja a leterített hálót. Szemügyre veszi mindenütt, ahol csak egy kis lyuk vagy egy kis összekötés látszik rajta, s bicskával kivágják. Akkora lyukakat vágnak rajta, hogy két jól megtermett ember is könnyen átbújhatna rajta egymás mellett. Aztán ketten-ketten hozzáülnek egy-egy kivágott rész újrakötéséhez. Folyik a munka serényen; az egyik ember húzza, feszíti a hálórészt, a másik köti az új darabot. A szemek nagyságát csak úgy a négy ujján méregeti. Közben megszólal az egyik fiatal katonaviselt halász, aki a legnagyobb lyuk mellé került: — Hát e' mán csak sok időbe kerül, Péter bácsi!