Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Banner János két tanulmánya - Tárcsái halászok közt (Sajtó alá rendezte: Szilágyi Miklós)

Éppenígy ment tönkre a kaparóval való halászat is. Ezt az eszközt ugyan tavaszi áradások idején most is használják, de már nincs meg régi jelentősége. A kaparóhálónak hosszú rúdja, félkör alakú kávája és egy, a rúddal ellenkező irányba kinyúló zsákja van. Mint a neve is mutatja, a víz fenekén húzzák, mégpedig úgy, hogy a bevetéskor a víz irányára derékszögben állanak. Aztán jól kinyújtott karokkal olyan messzire teszik be, amennyire a rúd engedi. A kihúzás pedig egyenesen a partra történik, s csak azt a halat fogja meg, amely történetesen a part közelében fekszik. Régebben inkább használták, de ma csak akkor veszik kézbe, ha más szerszámmal még nem lehet. Még egy, a tárcsái vizeken ma már nem található eszköz volt régebben elterjedve: a csömpő, amely teljesen megegyezik a békési halászoknál ma is megtalálható csömpöllyel. A csömpő a rámás hálók közé tartozik. Hosszú, két méteres nyele van, melynek alsó végébe két oldalt illeszkednek be a csápok, úgy azonban, hogy továbbra is egy síkban haladnak a nyéllel. A két csáp és a köztük kifeszített ín alkotják a háló rámáját, mely hosszú, 1 1/2—2 méteres, vége felé kihegyesedő zsák formájában illeszkedik a fa alkatrészekre. Rendesen csolnakról kezelik. Megközelítik vele a bokrokat, amelyeknek tövéhez más eszközzel nemigen lehet hozzáférni. Aztán hirtelen merőlegesen, a szájával a bokor felé irányítva, leállítják. Majd bottal szurkálni kezdik a bokor tövét, s mikor úgy érzik, hogy a menekülő hal a zsákba ütődött, hirtelen felrántják. A zsák az ínon átfekszik, s elzárja a menekülés útját. Mikor ezeket használták, az az idő volt a tárcsái halászat fénykora. Ma már alig ismerik ezeket a régi jó időket. A téli halászásnak csak egy formája járja még: zajlás idején kecével halásznak az úszó jég közt. Péter bácsi szavai meggyőztek arról, hogy a Körös szabályozása nemcsak a halat pusztította ki, de vele együtt a halászélet poézisét, romantikáját. Hogyne esett volna hát jól legalább egy ebéd utáni pihenőn róla beszélgetni olyan embernek, aki el is hiszi a szinte hihetetlent. * A nyugalomra szánt idő letelt. Péter bácsi mégegyszer rátöm, aztán mégegyszer odafordul hozzám, s a legteljesebb meggyőződés hangján szól: — Hát csak a' vót a jó világ, de hát nem is lesz olyan többet. S ha akarom, ha nem, ebben is igazat kell adni e szebb idők öreg emlékkönyvének. Az öreg pedig, míg én a hallottak felett elgondolkozom, már újra a mai sivár világban jár, s kiadja a jelszót: — Gyerünk hé, mert még sok híjjá a mázsának! És a pihent emberek újra neki készülődnek a kemény munka folytatásának. Pedig most mindent elölről kell kezdeni, mert a laptúr az utolsó húzás óta a parton fekszik. A parton fekvő hálót teljes hosszában kinyújtják. A két csolnak a háló hosszának távolságában helyezkedik el. Mindenki elfoglalja a helyét. A háló