Dankó Imre (szerk.): A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubíleumi Évkönyve Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójára (Gyula, 1960)

Az Erkel-jubileum - Újfalussy József: Erkel Ferenc öregsége

s 1877-ben keserű elszántsággal kellett vallania: „De legyek, ha veszni sorsa, Hunyó nép közt Osszián Inkább, hogysem dalok korcsa Közönyös harmóniám!”

És a magyaros irány hívei miért nem tarthatták hosszabb ideig színpadon a népies műdallal visszaidézett szabadságharcos idillt, a Névtelen hősöket? Azért nem, mert a népies műdal mindinkább provinciális dilettantizmusba süllyedt, tömegei túlnyomóan vidéken gyülekeztek, a dalármozgalom zászlai alatt. Ha a Névtelen hősök egy-egy kórusának emlékei évtizedekig éltek is vidéken az egykori dalosokban és utódaikban szájhagyomány révén — mint magam is tanúja vagyok —, ez a pesti színpadon Wagner divatával szemben nem menthette meg a bukástól. Különben is, Erkel már itt is mást értett a műdalon, mást hallott ki belőle, mint a következő nemzedék, amelynek ő a színpadról Petőfit énekeltetett. Ö 1848-at, az utódok, még Tóth Ede is, 1880-at.

Erkel Ferenc operáinak sorsát még a mester haláláig is csak utalásokban, hiányos áttekintésben tudtuk követni. Az azonban talán már ebből a rövid foglalatból is kiderül, hogy operáinak sorsa milyen elválaszthatatlanul összekapcsolódott a kor magyar történetével. Ez adja meg a kulcsot a művek 20. századi sorsának megértéséhez is, ebből értjük meg azt is, miért írhatta Ábrányi Kornél életrajzában, hogy sírján „még kétszer sem zöldült ki a cyprus-lomb, s máris úgyszólván el van feledve nemcsak az emléke, hanem még szellemének alkotásai is”.16 De ez adja meg a kulcsot annak magyarázatához is, hogy miért éppen a mi korunk érzi halaszthatalan gondjának Erkel Ferenc hagyatékának rendezését, feldolgozását és érdeme szerint való megbecsülését.

16 Ábrányi Kornél: Erkel Ferenc élete és működése. Budapest 1895. — 218. 1. — Idézi: Szabolcsi Bence: A XIX. század magyar romantikus zenéje. — 16. 1.