Dankó Imre (szerk.): A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubíleumi Évkönyve Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójára (Gyula, 1960)
Az Erkel-jubileum - Újfalussy József: Erkel Ferenc öregsége
betétszámokkal, a prozódia és dramaturgia csiszolásával korszerűbbé és divatosabbá tegyék. De a makacs öregúr kihunyó vénáján ez sem segített. A hosszú művészi pályája, két sikeres operája iránt érzett kegyelet még a kortársakkal, utódokkal is meg-megkíséreltette a lehetetlent: hogy átdolgozásokkal, korrekciókkal épkézláb operai műsordarabokat faragjanak torzóiból. Mindhiába. Az Erzsébeten, Saroltán, Dózsán, Brankovics Györgyön, Névtelen hősökön és István királyon nem lehetett segíteni. Még szerencse, hogy a jótékony átdolgozások a Hunyadit és főleg a Bánk bánt egy-egy újabb lendülettel visszasegítik a színpadra. Körülbelül ennyit tudhat a színház napi gyakorlata Erkel műveiről. S hogy ez a praktikus felületi szemlélet nem csak önkényes torzítás, hatásos munkahipotézis részünkről, hanem időnként erősebb vagy enyhébb formában valósággá is vált, arról Erkel kéziratainak és műveinek vázolt sorsa árulkodik. De ha jobban körülnézünk a művekben és történelmi környezetükben, a felület mögé pillantunk, a kép lassan átváltozik. Már magában az feltűnhet, hogy egy zeneszerző, aki 1861 márciusában a Bánk bánnal a közvélemény egyhangú elragadtatását s a sajtó legfényesebb jelzőit érdemelte ki,5 1862-től kezdve csupa bukást vagy félsikert ér meg. Elhihetjük-e, hogy csak benne és szövegkönyveiben volt a hiba, amikor a zenész a bukott művekben minduntalan új és új szépségeket fedez fel? Egy másik figyelmeztető jel az, hogy ezzel a „bukással” nem maradt egyedül az 1860-as évek magyar közéletében. Széchenyi István jelképes halál-éve, a halálát ünnepi ódában gyászoló Arany János fokozatos elmagánosodása, az őt érő kritikák, Liszt Ferenc öregségének egyedülléte,6 látszólagos jóviszonya és valóságos szembenállása a hivatalos magyar kultúrpolitikával,7 Teleki László tragédiája és számos más körülmény mutatja, hogy a magyar operaszínpad ízlésének és Erkel zeneszerzői modorának eltávolodása nem csupán a kor divatjában gyökerező sikerek elmúlását jelentette, hanem a magyar társadalom mélyebb átalakulásának eredménye volt. Mosonyi Mihály Bánk bán tanulmányában örömmel jegyzi fel, hogy „midőn a zenei nehézségeket mesterileg sikerült neki (t. i. Erkelnek) megoldania: ugyanakkor az előadhatás gátoló körülményeit is segített elhárítani a változott idők folyása”.8 Szabolcsi Bence figyelmeztetett rá, hogy a gátoló politikai körülmények elhárulása egyúttal azt a légkert is megszüntette, amelyben a Bánk bán sikere megérett. A nemzeti ellenállás, a szabadságharc és bukásának légköre volt ez. Annak a reformkorban kikovácsolódott nemzeti egységnek a légköre, amelynek derékhada a haladó kisnemességből toborzódott. s amely egy történelmi szakaszban belső ellentmondásai ellenére is egységbe foghatta a magyarságot. A verbunkos zene és a népies műdal heterogén elemekből összeforrott „nemzeti hangja voltaképpen ennek a kisnemesi-haladó magyarságnak volt a zenei kifejezője, s abban a pillantban, amikor a hordozó osztály joggal vállalhatta az egész nép politikai törekvéseinek képviseletét, zenéjét is elfogadta az egész nép a maga kifejezésének. Ez a zenei közvélemény fogalmaztatta meg Erkellel és Egressyvel a 40-es évek színházában a Báthori Máriát, a Hunyadi Lászlót, tette forradalmi dallá a „Meghalt a cselszövő”-kórust. Ennek légkörében fogant a Bánk bán is. A 30-as, 40-es évek olasz és francia operáinak szerkezeti kellékei nem henye külsőségek, hanem a tartalom megformálásának akkor időszerű dra-5 V. ö. Barna István: Erkel nagy művei és a kritika. Zenetudományi Tanulmányok, IV. Budapest 1955, Akadémia Kiadó. — 211—233. 1. 6 Szabolcsi Bence: Liszt Ferenc estéje. Zenetudományi Tanulmányok, m. Budapest 1955, Akadémiai Kiadó. — 211—268 1. 7 Frahács Margit: Kiadatlan és ismeretlen Liszt-levelek a Zeneművészeti Főiskola birtokában, u. o. 109. skk. 1. — A király-dal ügyében az Ábrányi Kornélnak 1384. szeptember 6.-án és szeptemberben később ?, valamint a Fábry Amáliának 1884. szeptember 17-én írt levelek tájékoztatnak. 8 Mosonyi Mihály: Erkel Ferenc „Bán bán”-ja. Zenészen Lapok 1861. március 21. és 27. — Legutóbbi közlése: Zenetudományi Tanulmányok II. — 9. 1. 22
