Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)

Schelken Pálma: Egy elfelejtett orosházi festőművész

- 112 ért a Casino 80 frt-ot fizetett, a keret 30 frt-ba került. A Kos­­suth-kép leleplezési ünnepsége márc. 15-én volt /8/. 5t-hat érig élt Párizsban. Szép sikere volt, jól keresett - meg is nősült, párizsi nőt vett feleségül, - a honvágy mégis visszahozta. Fele­ségével el-ellátogatott Orosházára, de Pesten telepedett meg. A Pálma-utcá­ban, László Pttlöp villájában bérelt műtermet. Párizsban elsajátította az é­­getett kis zománcképek festését, gondolta itt is arra tér át. Hozatott Pá­rizsból égetókemencét, - azonban nem úgy vált be a terve, ahogy gondolta. Toltak megrendelései: "1896. febr. 17.mák Ferenc arcképének megfestését határozza el a Casino. A kép 1896. Július 13-ra készült el. A leleplezési ün­nepély 1898 Január 16-án délután 4 órakor volt. Emlékbeszédet dr. Szalay József mondott /9/. Sok tájképet, csendéletet is festett ebben az idóben. Résztvett kiállításokon. Meghívták a párizsi világkiállításra.Feleségével utazott el. ügy tervezték, hogy a kiállítás után visszatérnek és Pest környékén vesznek egy kis villát, - mégis kint maradtak. Párizsban nagynevű honfitársával, Munkácsy Mihállyal "nagyon ösz­­seebarátkoztak. He» tudom, hegy minek köszönhette ezt a kitüntető barátsá­got, talán szerénységének, vagy hogy magyar volt és ő is úgy Indult, mint Munkácsy a tulipános ládáival, - de úgy megkedvelte őt, hogy azt mondotta néki: heti egy nap a fogadónapon, de téged bármikor szívesen látlak.Gyakran voltak együtt Munkácsy barátjával, Justh Ssigmonddal is, akivel barátsága még kezdő korában, Itthon mélyült el..” /10/. A Párizsi Magyar Egyletnek, melynek elnöke Munkácsy volt, Oskó Lajos lett a jegyzője. Munkácsy arcképét is 6 festette meg az Bgylet részé­re. Az Orosházi Újság 1889* nov, 18-i számában erről Így számolt be: 1889. február 24. Munkácsy születésnapján Párizsban leleplezték Munkácsy arckápát. Oskó Lajos müvét. Est a Párizsi Magyar Egylet nagyterme dicséül készítette. Oskó 1888-ban ment ki Orosházáról." /ll/ Párizsban gyakran segített Bunkáesynak, több képének egyes rész­leteit ő festette. Saját festményein is erősen uralkodnak Munkáesy sötét, gyakran komor színei.Annyira, hogy soksua a családunkban lévő "A művész any­ja" c. képét Munkácsy festményének hitték.lám egy külföldi vendég tette fel a kérdést: Munkácsy? 1905 nyarán ismét hazatértek. Négy hónapot töltöttek Magyarorszá­gon, egy hónapig voltak Pesten.Azzal az Ígérettel utaztak el, úgy búcsúzott osaládjától, hogy rövidesen véglegesen hazatérnek. Sajnos betegsége miatt nem tudta Ígéretét beváltani. Párizs környékén, Drancyban vettek egy kis villát, ás ott dolgozott tovább, mig a világháború izgalmai gyenge ezerve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom