Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)

Beck Zoltán: Egy tótkomlósi kékfestőműhely munkája

- 257 -tálában a vásárt megelőző napon felállították. Ilyen esetekben a segéd vagy az Inas a sátorban töltötte az éjszakát. A sátrakat kék ponyvával takarták le, hogy a vásárlók figyelmét már ezzel is felhívják magukra. A pult és a polcok szép kékfestőárukkal voltak letakarva.

A kékfestőárunak különösen a nemzetiségi vidékeken volt nagy keletje.A tótkomlós! műhely 1920 körül mintegy 150 helységbe festett /a legmeszszebb Kassa környékére/. A komlóéi mesterek viszonylag olosőn festettek és a minőség is elég jó volt. Nagyon sok elismerő levél érkezett a műhely címére az üzletfelektől. Nem véletlen tehát, hogy a komlósi mestereknek jól ment a piac.

Éppen azért azonban, mert a festőáru elsősorban a szlovák nemzetiségiek viselete volt, nem minden vásárban volt nagy az érdeklődés iránta. Nagyon szívesen fogadták őket Pitvaroson,Csanádalbertiben, Nagybánhegyesen, Békéssámsonban, Szarvason, Mezőberényben, Gyulán, Nagylakon, Kunágotán és Magyarbánhegyesen. A szomszédos Orosházára nem jártak, mert ez magyarlakta vidék volt.

Természetesen, amikor már mondemebb eszközökkel dolgoztak és a kékfestés mellett jelentős lett a kelmefeetés, egyre szélesebb körben szereztek üzletfeleket, most már válogatás nélkül, hogy az illető vidék lakossága milyen nemzetiségű.

Ki milyen ruhát visel?

Az idős asszonyok elmaradhatatlan festődarabjai: a habosfényes perkál kendő /fekete/, a fekete sifon blúz, a kétszerkék apróhagymás, kiskarikáa, lencsepettyes szoknya ás a mindig fényes-habosra mángolt rumburgi lenvászon kötény, ami három-négy szélből volt összevarrva. Ezt a szép liláskék indigószinben játszó kötényt az asszonyok kézi mángorlóval gyönyörűen ki tudták mángolni, utána öt-hat centiméteres ráncokba szedték és saját kötözőmadzagjával gondosan megkötözték; Így is állt egészen a használatig. Az egész öltözéket fekete szélű fehér zsebkendő egészítette ki.

A kislányok és serdülők többnyire nagyobb virágos, fehértarka festőt hordtak. Kedvelt mintáik közé tartoztak többek között a törökös, puoros, nagycsigás, eperfaleveles, koronás, nagyrózsás szoknya és blúz. A kötő rendszerint apróbbvirágu: cseresznyés, kisbimbós, katicabogárkás, kisepres volt.

A középkorú asszonyok a selyem és az igen színes mintával nyomtatott kézsmér fejkendők mellett kékfestők által festett fehér batiszt-sifon kendőt kötöttek, amelyek szép leveles, vagy szőlőmintás bordűrrel és fekete apróbb vagy nagyobb középmintával voltak ellátva. A kezükben hasonló anyagú fehér-fekete mintás zsebkendőt tartottak a rozmaringszál mellett. A blúz és a szoknya többnyire egyforma mintás volt, fehértarka, közepes nagyságú virággal, de a kötő már feltétlenül apróbbvirágos volt.