Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)
Elek László: Orosháza társadalmi, müvelődésügyi viszonyai, szinházi élete az 1880-as években a helyi sajtó tükrében
- 16 -hogy a társadalom az egyenlőség elvei szerint rendezze a munkások viszonyát. "A tiszta szocializmus tulajdonképp nem egyéb - irta a cikk irója -, mint helyesebb társadalmi rend követelése,melyben kiváltsága senkinek, dolga mindenkinek legyen, melyben a tőke és a munka ne fordított, de egyenes irányban álljon egymáshoz, mindenekfelett melyben ne az állás adjon értéket az embernek, hanem a munka, melyet becsülettel, verejtékkel, lelki és testi erővel végrehajtunk". Megszívlelendő volt mindaz, amit a társadalmi osztályok közötti emberibb kapcsolatokról irt. Azt hitte, hogy egy, az uralkodó osztályok részéről megnyilvánuló humanizmus megmentheti az eszmét minden "eltorzulástól", s nem lesz szüksége osztályharcra. Téves.elképzelései ellenére is helyesen szögezte le azonban, hogy "nem szabad az értelmiségnek magát felülképzelni a népen, hanem maradjon benne, s hassa át. Nem kell azt képzelni, hogy a nép alantas osztály". Szinte átforrósodtak sorai, amikor a jövendőről irt."Jöhet idő - inti olvasóit -, mikor feljebb vagy lejjebb is terjed az /nemcsak a "leginkább elkülönözött osztály", az iparral foglalkozók között/, és senki ellent nem állhat. Az a feladatunk, hogy minden rázkódás nélkül közös erővel törekedjünk az igazi szocializmus elveit érvényesíteni". A szegények és gazdagok életkörülményeiben,vagyoni állapotában megnyilvánuló óriási ellentét természetes eredménye volt az is, hogy szórakozásaik is nagyon eltérőek voltak. Az idősebbek között különösen, de a fiatalabbaknál is divó analfabetizmus felszámolására nem tett semmit a kormányzat, Így az Írástudatlanokat örökre kizárta a kultúra áldásaiból. Jobb, ha nem használjuk a kor önvédelmet szolgáló közkedvelt frázisát, hogy t.i. az analfabéták önmagukat zárták ki a maga3abbrendü élvezetekből, a szépirodalom és művészet megértéséből, a szakkönyvek tudományos igazságainak megismeréséből. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy nem volt talaja a nép körében az igazi irodalomnak. A drága kiadványok megvásárlására nem jutott a keresetből, s ha netán mégis mutatkozott ily szükség, akkor olcsó ponyvával is beérték /43/. Községünkben nem törődött senki azzal, hogy a szegények számára is megszervezze az olvasást. Legfeljebb felolvasó esteket tartottak, /oda sem ők voltak elsősorban hivatalosak/ arra azonban nem gondoltak, hogy népkönyvtárak tudatos megszervezésével, vándorkönyvtárak létesitésével, a szegényparasztságot ne csak hallgatóvá, hanem olvasóvá is neveljék. A polgárosodás magávalhozta a kisértékü ponyvák elburjánzását, ügyannyira, hogy a tanfelügyelők utján "a szivet rontó, lelket butitó ponyva termékeinek" kiszorítására "hasznosan mulattató, jó könyveket" juttasson.el a községekbe. A vásárokban közismert figura, a "históriás" árusította a kétes értékű könyveket, melyek a nyomtatott szó varázslatos erejével építés helyett romboltak és pusztítottak. Mételyezték az egyszerű emberek lelkét.
