Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
4. Szentgyörgy és Szántó pusztákat. Részei voltak a birtoknak a Vásárhely körüli puszták is, mint Férges, Martyr, Derekegyháza, Körtvélyes, Szenterzsébet, Gorsa, Koppáncs Szent-Király és Anyás is. A török kiűzése és a Rákóczi szabadságharc küzdel mei után a táj lakatlan és elpusztult vidék volt. A labancok kezére való kerülés idegén Csongrádnak 140 és Vásárhelynek pedig 461 lakosa volt. /10/ A lakatlan területek hasznosítása főleg külterjes állattenyésztés útján történt. Elsősorban a juh, a szarvasmarha tenyésztés honosodott meg, A terület kihasználásának ilyen formája tette azt, hogy a lakosság lélekszáma rendkívül csekély volt. Másfelől pedig az a körülmény is befolyásolta, hogy az egész táj vizjárta terület, kiöntéses vidék volt, ahol kevés volt a földmivelésre alkalmas terület. Az ilyen területeket kaszálónak, vagy legelőnek használták a XVIII. században, A kiöntés térszíni magassága is állandóan hullámzott, és ennek következtében a letelepedés is nehéz és kockázatos volt. A lakosság feltöltődése a XVIII. századi vándormozgalom során következik be. A parasztság átmenetileg kedvező helyzetbe kerül, de a lélekszám megnövekedése, a majorsági gazdálkodás kiterjedése következtében helyzete egyre romlik. E birtok gazdálkodásának vizsgálatánál nem szabad elfelejteni azt a körülményt, hogy a birtokosok absentisták voltak, vagyis olyanok, akik távol élnek birtokaiktól, és igy annak elsősorban pénzjövedelmét akarják fokozni. Akkor tehát, midőn a Károlyi uradalom XVIII. századi gazdálkodását vizsgáljuk és annak sajátos jegyeit akarjuk meghatározni, szükséges,mint alapvető vonást kiemelni azt a tényezőt, hogy a birtokos arra törekszik, hogy minél több szolgáltatást szedjen
