Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
ja továbbá a gyeptörést« A gazdálkodás egyik legnagyobb hibájának tartja, hogy a talajerő gondozása terén semmi sem történt még. Úgy látja a helyzetet, hogy trágyázás vagy egyáltalában nincsen az uradalom területén, vagy pe dig igen gyatra, hiszen nincsen megfelelő számú állatállomány, mely biztosítaná a szükséges trágyamennyiséget. Ezért sürgeti az alföldi birtokok állatállományának fokozását. /105/ Jellemző az uradalmi gazdálkodás egyre növekvő racionalizálődására az, hogy már pontos számításokat tesznek a szükséges trágyamennyiségre. így rámutatnak a gazdaság vezetői, hogy 87500 mázsa trágyára len ne szükség, de csak 51400 mázsával rendelkeznek, és 36000 mázsa hiányzik. Márpedig ennek szükségét oly jelentősnek látják, hogy a debrői uradalom gazdaságaiból 3200 juhot hajtanak át teleltetésre az Alföldre. A talajerő fokozása tehát első lépés'már a felé a termésmennyiséget fokozni akaró gazdálkodás felé, mely eljut a gépesítéshez is. /106/ A racionális gazdálkodásra vall az is, hogy az uradalmi tisztek már nemcsak a talajerő fokozására, hanem az elvetendő mag válogatására, sőt a munka technikai fejlesztésére is törekednek. Ilyenformán új termelőeszközök bevezetésére kerül a sor. Uj gépeket vásárolnak, melyek között sorvetőgépek szerepelnek. Ezekből az uradalom minden gazdaságában van egy-egy darab, mig a nagyszénás! gazdaságban egyszerre több is van. /107/ Ugyanakkor az orosházi uradalomban már négy, a mácsaiban pedig egy gőzcséplőgép dolgozott. Ennek következtében mire az ősz megérkezik, a termés már a magtárban van. A sámsoni és a gyulamezői birtokokon ugyan van még ősszel másfél kazal búza és néhány kazal zab és árpa csépelni való, de ez is hamarosan be van fejezve.
