Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Társas cséplés Orosházán

487.

stb, tüze alacsonyabb lánggal ég, mint a szalma. Ekkorára a következő csépeltető megérkezett a tüzrevalóval. A tüzelőanyagot az álláson lévő ládába burogatták. A fütő megfelelő mennyiséget a rostélyra hányt. Azután néhány dugat szalmát dugott alá, s az ettől meggyulladt. Hogy hamarább meggyűljön, kinyitotta a cúgcsapot. Ha a magánjáró láncmeghajtásos volt, akkor az egyik etető segitségével feltették a láncot a tengely végén lévő fogaskerékre, Ekkor a gépész egy rövidet füttyentett, s megindult.

A kazán a cséplő elé állt. Ekkorára már a két etető felemelve tartotta a cséplő rúdját. A kazán hátrálva ráállt a rúdra, s a cséplőt a kazánra akasztották. A podgyászkocsit a cséplő után tolták, s a vizipuskát utána akasztották. A gépész megkérdezte: "Mehetünk? Indulhatunk?

"Mehetünk!" felelte az első etető. Ekkor a gépész elkiáltotta magát: "Vigyázat!" s rövidet füttyentett. Utána elindult a gép. Rendszerint a tanya körül már úgy vetettek, hogy számítottak a gépre, s igy legtöbbször a legrövidebb úton ment át a következő helyre. Ott a tanyabeliek csoportokba verődve figyelték a gép utazását.

Ha a gépész messzebb utazott, s fogytán volt a tüzelője, akkor panaszos, jajgatásszerü füttyszóval kérte a tüzrevalót. Amikor a soron következő csépeltető meghallotta mondta: "Na egye még a fene, tüzrevaló köll neki!" Vitte is a tüzrevalót. Amikor megérkeztek, a fütő kiszedte a rostélyokat, földredobta és lelocsolta. A láncot levették. A kazánhoz 1-2 rudas szalmát vittek, A cséplőszekrény és a kazán beállítása úgy történt, mint a húzatós gépnél.

Az utazás alatt, akik közel laktak, hazaszaladtak. Megnézték a jószágot. A lányok új kötőt kötöttek. Mire a