Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán

ilyen, felemás művelési forma maradt fenn, visszahúzd erő volt, de ugyanakkor nem volt megoldás a parasztságnak földdel való ellátása tekintetében sem.

A kisbérleti rendszer inkább magára a birtokosságra volt előnyös. Addig, mig a kisparasztság számára egyegy bérlet a létfenntartás biztosítása szempontjából volt szükséges, addig a nagybirtokos esetében kifizetődő üzleti vállalkozásnak tekinthető. A bérleteknek általában magas áruk volt /egy mázsa búza megváltási ára 3 frt.

50 kr. volt/. /85/ És ennek következtében a földbirtokos jelentős földjáradékra tett szert. Az uradalom olyféleképpen is kihasználta a bérletet, hogy a parasztságnak olyan helyeken adott földet, ahol vagy töretíe föld, vagy szik, vagy zsombék volt. Az uradalom ennek következtében olyan területek után is jövedelmet szedett, melyek egyébként megmüveletlenek maradtak volna.

Ha a föld nem is volt jó, felhajtotta ezeknek az árát az a körülmény, hogy igen keresett volt, a környező falvak földtelensége folytán.

A paraszti bérletek azonban nem tekinthetők olyanoknak, melyekben csak nincstelenek, vagy szegényparasztok vesznek részt. Jelentős versenyt támaszt ezeknek a gazdagparasztság, mely gazdaságát akarja megerősíteni bérletek művelésével. Ez utóbbiak bérleteiket már cselédséggel müveit étik meg. Ilyenformán a szegényparasztság nem birta a versenyt a gazdagparasztsággal sem. Habár a bérleti rendszer a szegényparasztság megélhetése szempontjából rendkívül fontos volt, mégsem birta azt teljes egészében kihasználni, hiszen háttérbe szorult már az erősebb gazdagparasztsággal szemben is.

48.