Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Társas cséplés Orosházán

470.

kezdett lenni, jobbkeze mutatóujjával benyúlt a szájába, s kidobta a bagót. Ami visszamaradt, azt a nyelvével kilökdöste, kiköpdöste.

Az etetők közül az egyik rendszerint a cséplőszekrény faránál aludt. Ha fiatal volt az etető, akkor az ott kiterített ponyvára egy nyaláb szalmát tett. Az öregebb etető azonban a csupasz ponyván aludt. Pejaljnak a nagyszijat használta. Néha tett rá egy kéve búzát. A kabátjái levetette, de a nadrágját nem. Subába burkolózva aludt. A másik etető a kazán farához készített szalmában aludt a fűtővel s a gépésszel. Rossz időben a cséplőszekrény alatt aludtak. Ilyenkor - amerről az idő jött - arról a törekhordórácsot a cséplőhöz támasztották s kévés gabonát állitgattak melléje. Szalmát tettek alájuk s subában aludtak. Később, amikor már bódéjuk volt, rossz időben ott aludtak. A tanyába nem mentek be.

A géptulajdonosok még a tél folyamán, vagy a tavasz elején gondoskodtak az etetők fogadásáról. Igencsak a régi etetőt fogadták meg. Kern szivesen fogadtak újat. Sok etető 10-15-20 évig is ugyanannál a gépnél etetett. Pl. Alkan József 25 évig volt Sándor Jánoséknál etető. Jobban ismerte az ilyen etető a gépet, mint a gazdája. Csak szóbeli egyességük volt. Eleinte 4-5 q búzát, 1-2 q árpát s valami kevés ruhapénzt /egy öltöny kék munkásruha árát/ kapták az etetésért. Később minden leeresztett 100 q gabonából 20-30 kg járt nekik. Az etetők keresetét a csépeltetők a géprésszel együtt szállították haza. Innen vitték el az elszámolás után. Aratás közben az etetők vasárnap el-elmentek a géphez érdeklődni: Van-e már sok szerződött? Mikor megy ki a gép? Aszerint vállaltak ugyanis aratási, hordási munkát.