Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Társas cséplés Orosházán

amikor a szomszéd tanyába húzattak. Ilyenkor ugyanis nem engedték ki a gőzt és a vizet. A rendelet előirta, de betartása időveszteséggel járt, s ezért sokszor nem tartották be. A gépek biztonsági szelepein súlyok csüngtek. Húzatás közben a súlyok mozogtak, s a gőz ki-kicsapódott. A lovak pedig a sustorgó gőztől megijedtek. Ha a szelepkosarakat le is ékelték, a rossz pakolásoknál, csapoknál mindig sustorgott a gőz.

Száraz időben aránylag nem sok bajjal járt a húzatás, mert a 6 ló könnyen birta. De ha az idő esősre fordult, akkor bizony 8-rlO lovat is össze kellett fogni. Elázott földön sokszor még az ökrök is elakadtak. Ha a lovak húzatáskor összerúgtak, csökönyösködtek, akkor csere-berélték. Ha összerúgtak, akkor szükség esetén még az istrángot is elvágták. Ha elakadtak, az emberek szidták az időt s a gépet.

3./ Utazás

Az utazáskor az első cséplési helyig a géptulajdonos adta a tüzrevalót. Azután a csépeltetők gondoskodtak róla. A géptulajdonosok legszívesebben szenet vettek a kiinduláshoz. Zsákokban tartották. Vagy a cséplőszekrény tetejére, vagy a szerkocsiba, később pedig a bódéba tették. 50-100 kg-ot a kazán állványán levő szenesládába tároltak. Ha szenet nem kaptak, akkor tűzifát, vagy szelezést vettek. A hasábfát s a szelezést kétfelé vágták. így befért a tüzszekrénybe.

Először telehordták a kazánt vizzel. Azután betették a nagydeknit. A víztartályt is megtöltötték. Begyújtottak. A cséplőszekrényt kitolták a szinből és a rudat beletették. A kazánt vagy kitolták, vagy kihévérezték. Ekkorára elegendő gőz fejlődött. Ezután a kazán