Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Egy babonás szokás a Békés megyei szlovákoknál

még azért is viselte, hogy apró.jószága jól tojjon, a gazda pedig bő termést várt szerencsét hozó erejétől. A nők kötőjük zsebében, vagy annak sarkába vagy szoknyájuk korcába bevarrva "si zoáili do vaeku, do uhllka, alebo do ráncu pod goijer", máskor pénztárcájukban budellára /6/ ist tartották, a férfiak hasonlóképpen Tótkomlóson, Pitvaroson, Csanádalbertiben és Nagybánhegyesen úgy vélték, hogy akinek klokoca van, annak mindig pénze is van. Azért akinek klokoÓa volt, - és az 1920-as évekig majdnem minden asszonynak, sőt sok férfinak is volt - azt papirosba becsavarva és cérnával átkötve pénztárcájában buteláre /7/, a pénztárca viselését megelőző időben - az 1900-as évek előtt - pedig úgymint Békéscsabán, zsebben, kicsi zacskóban zackovik-ban hordta. A férfiak néha mellényzsebben, az asszonyok ládafiában is tartották.

Ahogyan a hozzáfüződő hiedelem sem egységes, úgy az egyes helységekben a mag megszerzési módja sem volt azonos. Békéscsabán házaknál akadt egy-egy hólyagfa, igy az Áchim L. András utcában is volt egy belőle, melynek termését a hiszékeny asszonyok szedték. Békéscsabán még 1959. évben is beszerezhető volt, a hetipiacon árusitó egyetlen füvesasszonynál zelenkárka-nál. Gyufásskatulyában eldugva tartja magánál, és az iránta érdeklődőnek hármasával 10 forintért adja, közben felhívja a vásárló figyelmét, hogy 6 darab klokoő jobban használ, de 9 darabbal tökéletes hatást ér el a pénzszerzés terén. A zelenkárka elmondása szerint a klokoőot nem Békéscsabán szerzi be, hanem Romániából kapja, ami nem valószínű. Szarvason a múltban szlovákiai vándorkereskedőktől od zelinkáru z horniaku /9/ vették, akik paprikát, borsot, keménymagot, tályoggyökeret és klokocot árultak, darabját 10 krajcárért. Tudvalevőleg a szlovákiai "ölejkárok", a