Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Orosházi népmesék
369. csak eláll ám a szemük, szájuk, mikor megismerik egymást.- Megbocsácc~e kedves felesígem?- Má hogyne bocsátaník meg, iszen nagyon jól tudom én, hogy nem te vótá a hibás. Megöletik, mé'gcsókúták egymást. De má ere a két kisgyerek is megszólít: Ugye hogy igazat montunk, ugye hogy jó anyánk van nekünk?- Úgy összecsókúták mind a kettőjüket, hogy még ojant nem kaptak. Minek csuimm-csavarnám a dógot,, csak a lett annak a vígé, hogy eggyüt mentek haza, osztán hogy a lakodalom fuccsba ne mennyén, hát mingyá meg is ütik a lakodalmat. Azér jól mulattak ám nagyon. Ászt az új menyasszonyt meg hazakütte a kiráj, öregannyát meg epusztitotta a világrú, osztán ojan boldogan ítek, vagy még talán most is inek, ha még nem hátak, hogy ojant ki látott, ki se. Úgy bizon.
