Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Orosházi népmesék
337. maratt, s úgy beszígetett velük. Lehetett is azokká, mer olyan azípék vótak, hogy nagyon! Különösen a kisebbik, az világraszóló szipsíg vót. Beszigetis közbe a kisebbik királylány gyűrűjét, a nagyobbik meg a keszkenőjét szakajtotta kétfelé, ászt atták a királyfinak. Hanem eccer csak ott vótak az ellensíg előtt. A király ászt kérdészte, az ü serege mennyen-e először, vagy a királyfié? A királyfi mént először, s olyan vitízü harcót huszárjaival, hogy az ellensig közül csak kettőt hattak még, azokat is csak hírmondóknak. Most örút még csak a király igazán, de még a lányok is. Mikor hazafelé mentek, megin hiták a királyfit beszigetni, de az most sé'mé'nt, hanem huszárjaival évágtatott. Mikor közel vót a városhó, katonáit, lovát visszarakta, s beballagott a városba. Otthon a szakácsné mégpirongatta, de nagyon ár., hogy olyan sokáig kísétt. Ezzé abba műt vóna a dolog, de a kisebbik királylány, hogy-hogy nem, élig a hozzá, hogy megszerette a királyfit. Ez osztán, mer U is szerette a királykisasz-90 szonyt, odaatta rézalmáját még pácáját. Eccer, mikor beszigetett a királykisasszony az apjával, ászt találta mondani: né'm inasuk vót, aki mé'gsegitétte úket? A király ere mégharagudott, mégparancsóta, hogy mingyá kutassák ki inasuk szobáját. Hát bizony megtalálták ott az aranygyűrűt, még a fél zsebkendőt. Ahogy megmutatták a királynak, mingyá behivatta magáhó a királyfit, s ászt kérdezte tűié, ü lenne é az, aki mé'gsegitétte? "Én vagyok az, király őfelsége." "Dehát hunnan vetted ászt a rímitő katonaságot?" "Ha kivánnya méglátni, megmutathatom a város szílin" . ügy is letty de a rézalmát, még a rézpácát viggzakirte a királykisasszonytul. Megmutatta 03ztán, meg