Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
23. A parasztok ilyfokú elszegényedése, proletarizálódása biztosítja a munkaadó számára a szükséges bérmunkást . Kérdés, melyek voltak azok a feltételek, melyeknek biztosítása ezt az elszegényedett parasztságot a letelepedésre késztette? Arra vonatkozólag, hogy milyenek voltak az új munkaviszonyok, Gádoros-Bánfaiva lakosainak szerződése ad tájékoztatást. Az 1826-ban alapított falu a szentetornyai allodiális birtokon keletkezett, mely Rudnyánszky Sándor birtokához tartozott. 1826. szeptember 29-én kötött szerződés szerint 40 házhelyet kitevő telep létrehozását tette lehetővé. Habár maga a község területe nem volt a Károlyi uradalom földjén, mégis az a körülmény, hogy lakosai orosháziak és szentesiek voltak, tehát a Károlyi birtokról vándoroltak ide, indokolttá teszi azt, hogy ezen szerződésen át vizsgáljuk meg az ilyen telepesközségek lakóinak életét. A letelepülő lakosok mindegyike 1/2 holdnyi házhelynek való földet kap a földesúrtól, továbbá 1/2 hold legelőt és 1100 négyszögölre terjedő un. láncföldet. Ennek fejében minden házhelytől számítva a lakosok évente 14 napot voltak kötelesek dolgozni az uradalom földjén. Abban az esetben, ha a lakosok szőlőt telepítenek, úgy abból kilencedet tartoznak fizetni. Kiegészíti ezeket a feltételeket az a lehetőség, hogy az új lakosok az uradalom földjéből feles művelést vállalhattak. / 42/ A község lakosságának kiszolgáltatottsága tehát teljes volt, hiszen lekötelezte magát az uradalom földjén való munkára. Méginkább fokozta ezt, hogy munkát másutt nem is kaphatott a lakosság ebben az időben. Ha a jelzett feltételeket tartalmilag megfigyeljük, úgy T
