Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1959)
Szabó Ferenc: Betyárvilág Orosháza környékén a szabadságharc után
72 val és belelógatta a kútba. Kézügyességét rendkívülinek tartották. A betyárok, tolvajok ellen számtalan «védőberendezés*-t fundált ki A tyúkól ajtajára kaszákból olyan szerkezetet készített, hogy ha ismeretlen ember kinyitotta, a kaszák feltétlenül megsér - tették Az éles kaszák gyakran véresek voltak reggelre. Tanyáját olyan sűrűn körülül - tette akácfákkal, hogy a ló nem fért be köztük a kapura pedig erős sorompót eszkábált Egy alkalommal, éjszaka, két szánkóval behajtottak a betyárok a tanyába. Az öreg Horváth rögtön észrevette őket és felébresztette a családot Az ablakba vánkost nyomtak és sodrófával tartották így ott nem lehetett belőni, az erős tölgyfaajtó kilincsét pedig Horváth tizenháromágú gatyamadzaggal lekötötte. Az ablaknál a betyárok kiabálni kezdtek: «öreg. nyisd ki az ajtót!» «Ha bolond vónék!» - felelte az öreg és máris kereste elő a puskáját A töltés zaját valahogy meghallották az éjszakai vendégek és. mivel tudták hogy Horváth igen jóhírű lövő az istálló ajtaját még megpróbálták kifeszí- I tenL de ez sem sikerülvén, gyorsan eltávoztak. A tanya ajtajába a leleményes Horváth a hevedernél, ahol nem volt feltűnő. kis lyukat fúrt. azon Id tudott lesni, esetleg Id is tudott lőni Néha éles kaszahegyet' dugott ebbe a lyukba, a gyanútlan betyár persze jól megmarkolta. Egyszer így fogta meg a szomszédját tolvajláson. (Deák Mihály.) Igen sok hagyomány kapcsolódik a betyárvilág elmaradhatatlan velejáróihoz. a csárdákhoz is. Orosháza környékén a múlt század közepén körülbelül 15 csárda voll Az egyik leggyakrabban emlegetett a Lebuki-csárda. mennek pontos helyen ma Orosházáról, Nagymágócson át. Szentesre vezető országút jobboldalán volt ott . ahol Békés és Csongrád megyék határosak (105), A híres csárda lebontására a kilencvenes években azért került sor, mert az épületbe villám csapott és leégett. A babonás nép ebben jelet látott és a tulajdonos nem merte újjáépíttetni (Molnár Imre). A csárdatűzről nóta is keletkezett abban az időben: «Meggyulladbmeggyulladt a Lebuki-csárda, Ne menj arra rózsám,mert megcsap a lángja! Nem félek, nem félek annak a hevétől, Inkább félekén a babám szerelmétől!» (Kunos Ferenc, gimmtanár. Tamási, szíves közlése nagyapja nyomán.) A Lebuki csárdát megemlítő híres népballadát is sikerült lejegyeznünk Árpádhalma Oroshá - zával határos szélén, a csárda helyétől kb. 2 1/2 km-re: «Nem messze van ide Kismargita, Környös-körül folyja azt a Tisza. Közepibe a Jjebuki-csárda. Abba mulat egy bietyár magába. • • • Elől jön a zsandárok káplárja. Egyenest a Liébuki-csárdának. «Amint látom, gyünnek a zsandárok. Már messziről fénylik a csákójuk.» • • • «Hát ez a szép pej paripa kié?» «Jó bort iszik annak a gazdája. Most gyütt ide, nincs égy félórája.» «Szép csárdásné, kűggye ki égy szóra. Nem bántjuk mi. csak kérjük a jóra.» • t » «Ki se megyek, meg se adom magam. Ha úgy tetszik, vigyék el a lovam.» Lovam, lovam, nem annyira bánom. Csak a nyeregszerszámot sajnálom. Száz forintot adtam egy szép lóért. Másodikat rávaló szerszámért. Harmadikat egy szép barna lányért, Kit nem adnék az egész világért* (Samu Pál és neje sz. Arany Lidia. 77 éves. Árpádhalma.) Az egyik híres csapiárost a csárdában, a 90-es években, Horváthnak hívták, Hatalmas e•. rejű ember volt. ha a szükség úgy hozta, há— rom duhajkodó részeget is ki tudott dobni a
