Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)
A FÉSŰSSÉG KIHALÁSA A gép, a nagyipar uralomra jutása az alkotómunka lehetőségét s a szakmai siker örömét ragadta ki a kismester kezéből, amikor a minőség helyett a mennyiségi termelés lett a cél. A 20. század első évtizedeiben e folyamat felőrölte a kézművességet, s a műanyagból áru, a társadalmi megbecsülést kivívott mesterből a gyártulajdonos alkalmazottja, egyszerű munkás lett. D. E. II. számára mindenekelőtt a nagyváradi fésűgyár jelentett kihívást, amely olcsóbb termékeivel ellátta Bihar s a szomszédos megyék rövidáruüzleteit. De miként léphet ki e fojtogató helyzetből az a kisiparos, aki majd egy órán át melegíti, faragja, fűrészeli a szarulapot, amíg egyetlen fésűt elkészít belőle? Első kísérletéről már számot adtam: gépeket szerzett be, hogy munkáját termékenyebbé téve kevesebb költséggel több portékához jusson. Azonban még ezzel sem szűnt meg az előállítási költségek között támadt szakadék, mivel egy műanyag fésű elkészítése csupán néhány másodpercet igényelt. Kanálnyi barna por a forró automatába, benyomnak egy gombot, s már dobja is ki a kész fésűt. Tetszetős, de főleg olcsó. A vásárlók egy része - sajnos - azzal nem törődött, hogy e kezdeti időszakban ezek még nem versenyezhettek tartósságban a szarufésűkkel. így a kisiparos vevőköre egyre szűkült. Lassanként csak a hagyományos típusokhoz (fancni, sűrű, kósedli) ragaszkodó falusiak, valamint a tartós és szép szarufésűt inkább megszokásból használó polgárasszonyok keresték föl a jól ismert sátrat. Egy évtizeddel az első világháború befejezte után gazdasági válság tört a kapitalista országok lakóira, ami a kelet-európai államokat, jelesül Romániát fokozottan, annak polgári rétegét kettőzött erővel sújtotta. A nemzetiségi kisiparos a létminimumot is nehéz gondok között teremtette elő. D. E. II. a család drámai helyzetének okát a gyári konkurenciával magyarázta, amelyből mielőbb szeretett volna kiszabadulni. Visszaemlékezése szerint két út állt előtte:
