Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

a bandfält, azaz a kézigyalut használták (24. kép). Rendeltetése, technikai megoldása teljesen megegyezett a custráfolóéval; a különbség csupán annyi, hogy a farész fölé egy szintén fából készített fogantyút erősített az egykori szerszámkészítő. Ezek után következett a fogvágás, e mesterség legtöbb türelmet és figyelem-összpontosítást megkövetelő munkamenete. Ez érthető is, hiszen a fésű lényegét, legfontosabb elemét érintette. A fogvágás Azért, hogy a fogak egyforma hosszúak legyenek, a darab belső oldalán egy körzőhöz hasonló eszközzel egyenes vonalat karcoltak, megjelölve a bevágás mélységét. A körzőféleség tompa szára 15 mm-rel hosszabb volt a másiknál, és a leendő fésű szélén futott. A rövidebb szárát viszont kihegyezték, hogy „rajzolni" lehessen vele. Ennél a fázisnál a mester a darabot a kezében tartotta, a körző nyitását pedig a-fog hosszától függően tágította, szűkítette. Következett a gondosan előkészített fésűforma beszorítása a klupniba, hogy duplafűrésszel fogat vágjanak rá. Ennek a különleges szerszámnak két pengéje van: a jobb felőli följebb van rámájába szorítva, hogy a következő hézagot, fogat kissé bevágja. Jogosan jutott a „jegyző fűrészlap" névhez. A bal felőli végzi a valódi fogvágást a már ismertetett bekarcolt vonalig. A két penge közötti távolságot a közéjük szorított cérnaszál vagy vékony spárga biztosította attól függően, hogy milyennek kívánták a sűrű fogak közötti távolságot. A gubancos haj kibontását elősegítő ritka fogak bevágásához erősebb fűrészéi szükséges és közéjük vastagabb zsineg. Valamenynyi kivágott munkadarabot először ritka fogakkal láttak el, majd újabb kézbevétel árán készültek el a hajsimításhoz használt sűrű fogak. Akárcsak a szabásnál, a fűrészelés most is a szaru belseje, azaz hasa felől történt, mert az anyag itt ritkább; nem szakadó-