Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

A szabad tűz fölött ezt megmelegítették, majd a szélső satuba helyezték. A mester ennek vízszintes, erős vascsavarját bal kezével nyitotta-zárta, míg a jobbjában tartott kalapposztó segítségével a fölmelegített platni szélét a forró vaslapok közé helyezte, majd a csavarral beszorította, kiengedte. Ez így folyt, amíg a szarulap mindegyik része megjárta a kveccsolót. Azért, hogy meg ne piruljon, egy-egy helyen csupán 3-5 másodpercig tartotta, a vaslapok hőfokától függően. Utána a már ismertetett betlibe szorította, majd kihűlése után a vizesdézsába dobta további hűtésre. A kveccsolással az anyag elveszítette nyers természetét, és puhább lett; a fehér foltok áttetszővé váltak. A belőle készített fésűt - szépsége okán - jobban kedvelték, keresték a vevők. Körülrajzolás Az eddigi tizenegy munkafolyamat eredményeképpen az ökör és a tehén hengeres szarujából (a néprajzosok szóhasználata szerinti tülökből) 100-500 cm

2 nagyságú, 3-10 mm vastagságú platnikhoz, sima darabokhoz jutott a mester. Amint említettem, ezekből 3-4 hétre elegendő mennyiséget préseltek ki egyszerre, majd polcokon, stelázsin tartották, szárították. Alkalmanként csak annyit fogtak munkába, amennyit egy, esetleg két nap alatt áruvá dolgozhattak fel. A szó szoros értelmében vett fésűkészítés a tizenkettedik fázissal, akirajzolással kezdődött. Ehhez munkaeszközre volt szükség: egy karcoló ra és az elkészítendő fésűtípus sablonjára. Az előbbi egy kihegyezett szeg vagy egy kopott, háromélű reszelő volt, amelynek alsó végét jól kihegyezték, majd - többszöri használat után újraélezték. Az utóbbi vékony falemezből készült. A mester most széken ülve dolgozott. Térdére sűrű szövésű zsákvásznat terített, ruháját kímélendő, de előbb a platnikat s a sablonok sorozatát a keze ügyébe helyezte. A szarulapot hasával, azaz a sima belsejével fölfelé fordította, s a minták közül mindig a legnagyobbat helyezte rá, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzék. Utána a sablont