Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

mester a keze ügyében lévő görbekéssel vízszintesen bevágta, majd afejtőkést e résbe illesztve erőltetve feszegetni kezdte, míg ketté nem vált egy hát- és egy hasrészre (12. kép). Természetes, hogy az eredendően réteges középső vagy felső darabbal könnyebben megbirkózott. E műveletből kettős előny származott: a fölösleges vastagságot nem kellett lefaragni; továbbá egyazon darabból két fésű készülhetett. A mester a szaru puha állapotának előnyét hasznosította akkor is, amikor a fent említett görbekéssel az olykor előtűnő ereket kimetszette. Az ide eső fésűfog még a munkában kitört volna. - Említettem, hogy darabolásnál az értékes bontófésűt igénylő, 15-20 cm hosszúnak hagyott hengereket nem fűrészelték be, mert kinyújtásuk nyomán „alaktalanok", romboid formájúak let­tek volna. Ezt elkerülendő a mester a görbekéssel enyhén s alakú, hosszanti metszést végzett. Ugyancsak e szerszámmal vágta le a kisebb szarudarabok sarkait, ha úgy látta, hogy a szabásnál ezek amúgy is kívül esnek a mintán. 39 A kinyújtott darabbal az inas a satuhoz szaladt, és két 30 x 30 cm nagyságú, 5 mm vastagságú vasplatni közé helyezte, majd füg­gőleges helyzetben présbe szorította. Egy műhelyben két, de még inkább három satura volt szükség, mert csak így hűlt ki annyira, hogy vissza nem görbült. A közelben egy kis dézsában víz volt, s a vaslapok közül kikerülő, immár egyenes darabot ebbe dobta a teljes kihűlésig. Amikor megtelt, kiszedte, szaruforgáccsal meg­törölte, és függőlegesen a műhely valamelyik csöndes zugába he­lyezte. 40 A szaru melegítését, kinyújtását más-más módon végezte a hunyadi s a debre­ceni mester, viszont kisebb különbséggel a miskolci és a félegyházi. A Danieliszek préselési módszere igen eltért a föntebb említett mesterekétől. Míg amazok egy vas- s egy deszkalap közé szorították a kiegyenesített da­rabot, s ezzel az egyenesítést befejezettnek tekintették, eleim még egy me­legítést és préselést tartottak szükségesnek termékük jobb minőségét, szebb megjelenítését biztosítandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom