Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

Darabolás A kiszárított szarvakból egy-egy alkalommal annyit hoztak le a műhelybe, amennyi két-három napi préseléshez és három-négy heti feldolgozáshoz kellett. Ezt a darabolásnak kellett megelőznie, aminek egyetlen munkaeszköze a daraboló fürész. Ez az asztalosok kézifűrészéhez hasonlítható, de annál nagyobb és durvább. Hossza egy méter, s a lapja, a platni 8 cm széles, amazokénál vastagabb fémből, ritkább fogazattal, amit vasreszelővel gyakran élezni kellett. Spannolása, feszessé tétele itt is az ellentétes oldalon lévő kötél segítségével történt. A fésűs e munkaeszközt az asztalossal ellentétes módon használta: nem a fűrészt mozgatta, hanem fölötte a felvágandó szarut. Ehhez persze egy biztosan álló konyhaszékre kellett ülnie, aminek a szélére helyezte a fűrész merevítő lécének egyik, kiugró sarkát, míg a másiknak egy azonos magasságú.tartót keresett. Miután D. E. II. a fésűkészítést kétharmadában gépesítette, ezt egy vízszintesen futó vasrúdra tette, s hogy el ne mozduljon, a merevítő léc kiugró részébe két fogat, csapot erősített. Itt adjuk át a szót D. E. Il.-nek, aki idős korában a fésűkészítés teljes munkafolyamatát megörökítette (8. kép). Vonalas füzetébe a kezdetekről ezt írta: „Amikor a mester a kicsontolt szarut a kezébe veszi, már tudja, hogy abból mit lehet készíteni, de azt is, milyen fésűfajtát keresnek a vevők. Hasonlóképpen figyelnie kellett a csont minőségére is. E három szempont alapján döntött." A fésűsnek mindenekelőtt az üreges rész mélységét kellett lemérnie, amihez alkalmas volt egy kiszuperált esernyődrót. Ezzel állapította meg, honnan kezdődik a tömör, számára használhatatlan szaruhegy, s ide a körmével jelet húzott. A hegy hosszúsága 8-9 cm-től 20-25 cm-ig váltakozott, a levágott marha korától és fajtájától függően. Legnagyobb szarva a magyar ökörnek és tehénnek van, s így a hegyének is, amely mindenkor fekete. Ellenben világos a tarka jószágé.