Benedek Katalin: Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955 alkotói pályájának főbb állomásai (Békéscsaba, 2005)

felfedezett szentendrei atmoszférának köszönhető. A 30-as évek csendéleteinek szinte mindegyikén a fehér talpas tál, s a körülötte - kisebb változtatásokkal elhelyezett - tárgyak szerepelnek. Ebből a monotóniából ragadta ki őt a szentendrei táj élménye. Az 1937-es Tamás Galéria-beli kiállításán 26 képe - több szentendrei tárgyú is - szerepelt. Négy év anyagát gyűjtötte össze, elsősorban a párizsi évek termését. Csaknem minden képén szerepel a Szajna és a Notre Dame. A kiállítás visszhangjából az a megfigyelés csendül ki legtisztábban, hogy az addig barnába, szürkébe ágyazott képeinek színvilága újra megvilágosodott, kivirágzott. Mint írják róla: „...szerencsésen túljutott a naturalizmuson, a naturától sem szakadt végképp el. A képépítés és ábrázolás nála mindig együtt, egyszerre jelentkezett.... Mint a Fuji hegy Hokuszai képein, visszatérő motívumként bukkan elő a Notre Dame." /57/ Ettől az időtől kezdve rendszeresen tartózkodott Szentendrén is. Szinte jelkép értékű, hogy utolsó párizsi kiállítása, s egyben utazása is 1939-re, az utolsó békeévre esik. Elutazása előtt adott nyilatkozatában borúlátóan ítélte meg a művész helyzetét az akkori, háborúba sodródó világban: „A művésznek szabadság, derű, napfény kell. Nem vagyok politikus és soha nem is politizáltam, nem akarok most sem, sajnos azonban a politika mindenki legbelsőbb énjéig kezd elhatolni. Ez pedig nem mozdítja elő a művész alkotókedvét.... az emberi létnek minden korban a szép, a művészi volt az igazi értéke és ez lesz a jövőben is." /58/ Perlrott ezzel az évvel búcsúzott Franciaországtól, amelynek fővárosában tizenhat alkalommal fordult meg. Felszívta magába a nyugati művészeti áramlatok üdítő atmoszféráját, de mindig hazajöttem, mert ez adott erőt, és ihletet a további munkához." /59/ A szentendrei éveket évtizedekben kell számolnunk, ugyanis ez a korszak mintegy két évtizedig, egészen a festő haláláig tartott. Ez az időszak művészetében az úgynevezett látva nyfestő korszak. Képeit az olajzöld természet uralja, izgatott ecsetjárással pásztáz a kis szentendrei utcákon, a fák nyugtalanul gomolygó lombozata között. /XXXI. színes tábla/ Mozgalmasan felvitt festéksávokból épülnek fel ezek a képek. Inkább nevezhetők érzelemdús, semmint megkonstruált képeknek. A művész tájképeit széles látószöggel tárja elénk, a horizont nem ütközik semmibe, nem lehatárolt. Perlrott ekkoriban lazábban, felszabadultabban festett. /60/

/XXXII. színes tábla/ Az 1930-as évtized folyamán évenként többször is - kiállított. Mint már korábban említettem, évente a KÚT kiállításain, valamint a Műcsarnok termeiben tematikus csoportkiállításokon vett részt. így 1932-ben is, amikor az újító törekvések kiállítójaként szerepelt. Az Ernst Múzeum, amely elsősorban a nagybányai első nemzedék munkáit mutatta be előszeretettel, 193247