Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

Békés megye középkori templomai dókon keresztül. A temető területe így az évszázadok során fokozatosan megtelt, majd zsúfolttá vált. Az újabb és újabb sírokat - illetve épületek későbbi építési periódusainak alapozását — végül már csak a régiekbe áshatták, ezért az ásatáson a sírok több rétegben és a legtöbb esetben bolygatott állapotban kerülnek elő. A kései sírok által megbolygatott s a település legkorábbi népességéhez tartozó sírokból előkerülő csontokat még a középkor idején időnként összegyűjtötték, s egy-egy osszáriumba ásták el, vagy az újonnan ásott sírgödörbe helyezték vissza. Az osszáriumok léte önmagukban is arra utal tehát, hogy a templom körüli temetőt igen hosszú időn keresztül használták, vagyis a az osszáriumok kialakítása az Árpád-kori előzményű, késő középkori templomok mellett megszokott. Az osszáriumokat a templom falai mellett vagy attól kissé távolabb, a temető területén találjuk meg. Békés megyében eddig hét temetőben került elő osszárium, lelőhelyenként azonban akár több gödörben is. A régebbi ásatások közül a kaszaperi templomnál az északi hajó fal mellett, a kovácsházi templomnál pedig az egyik osszáriumot szintén a hajó északi fala, a másikat viszont a szentély déli fala mellett tárták fel. Csorváson a templom szentélyétől néhány méterrel északkeletre, kisebb gödörben voltak embercsontok. Décse templom körüli temetőjében két kisebb osszáriumra leltünk, mindegyiknek a gödrét szorosan az egykori alapozás mellett ásták: az egyiket a hajó északnyugati külső sarkánál, a másikat pedig a szentély keleti szélénél. Kétsopronban az egyik osszárium szintén a hajó északnyugati külső sarkánál volt, a másik pedig az első periódus hajófalának északi oldalán, mindkettő közvetlenül az alapfal mellett. Megyeren ugyancsak két osszárium került elő, mindkettő a hajó északi oldalán, de csak az egyik érte az alapozást, a másik néhány méterrel távolabb volt. Szénásegyházán a két, egymás mellett lévő osszárium gödrét a templomtól néhány méterrel délkeletre találtuk meg. A temető területét, már annak kijelölésekor, általában széles és mély árokkal vették körül. 63 Néha - pl. Szénásegyháza esetében - az árok összeköttetésben lehetett egy-egy élő vízmederrel is. A temető teljes telítődésekor szükség volt a korai temetőárok betemetésére, a temető területének növelésére, s újabb temetőárok kiásására. Nem mindig lehet azonban egyértelműen eldönteni, hogy két árok vagy csak egy kettős árok vette körül a temetőt. Két koncentrikus kör mentén külön-külön lemélyedő árok nyomát találtuk meg egymás mellett Boldogfalván, Décsén, Muronyban és Nagyszénáson.

183 (60. kép.) A belső árok szélessége Nagyszénáson átlagosan 2,5—3 m volt. Oldalai lefelé ferdén összeszűkültek, alja elkeskenyedett, mélysége pedig elérte a mai felszíntől számított 240—270 cm-t is. A külső ároknak hasonló lehetett az oldala és az alja is, mélysége pedig szintén 220—260 cm körül mozgott. Betöltésük annyira egyforma volt, hogy beásásaik elkülönülésére semmilyen nyom nem utalt. Keletkezésük időpontját nem lehetett megállapítani, csak az bizonyos, hogy a belső árok betöltéséből a temetőhöz tartozó sírokon és szórványosan előforduló embercsontokon kívül a XIV— XVI. századra keltezhető edénytöredékek, továbbá habarcsos tégladarabok és bizonyára az első templomból származó vakolattöredékek kerültek elő. Az egyik osszárium gödrét is ebbe ásták bele. Mindebből egyértelmű, hogy a belső körárok a temető korai időszakában létezett, de a temető telítődését követően és a templom kibővítésével egy időben ezt az árkot betemették, s helyére is sírokat kezdtek ásni. Kétségtelen ugyanis, hogy az osszárium keletkezése, a belső körárok betemetése és az abban előkerülő néhány sír egyaránt a korai temető megteltének a következménye lehet. E folyamat a külső körárok későbbre keltezését is jelenthetné, de erre nem rendelkezünk elegendő adattal. A belső árok helyén előkerülő sírok figyelembevételével jelenleg sajnos arra is nehéz választ találni, hogy a körárkokból egy183 Szatmári 1994b. 68, 71; Szatmári 1996a. 66; Szatmári 1996c. 57, 59, 63; Szatmári 1999b; MRT 10. 626.