Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)
16 XIV. századi vagy annál későbbi lelet már nem fordul elő az itt gyűjthető leletanyagban. Nemcsak falukezdeményekre, hanem kifejlődött falvakra is sokszor bukkanunk, amelyeknek a területe már igen nagy, s a felszínen itt előforduló edénytöredékek mennyisége jelentős. Ezeket a lelőhelyeket esetenként a középkori oklevelekben emKtett falvakkal is lehet azonosítani, mint például Gyulavári határában az elpusztult Kcszi falu (1232: Kesey, 1338: Ke%y, 1418: Ke^yegha^ 1525: Ke^yf helyét (49. kép). Az ilyen faluhelyeken legtöbbször a település templomának helyét ugyancsak megtaláljuk, s néha a házak helyeit szintén meg lehet figyelni a szántásban (48. kép). Az Árpád-kori (X—XIII. századi) eredetű késő középkori (XIV—XVII. századi) falvak területén általános terepbejárási tapasztalat, hogy míg a korai szakaszban a település igen nagy kiterjedésű, addig a késői szakaszban a falu területe jelentős mértékben beszűkül. A felszínen ez úgy jelentkezik, hogy a szántásban a X—XIII. századi leletek az egész lelőhely területén előfordulnak, a XIV—XVII. századi edénytöredékek viszont csak jóval kisebb területen. Kitűnő példa erre a mai Kötegyán középkori előzményének (1229: Zobodian, 1233: Gan, 1485: Kethegyan) 69 területe (55. kép). Az Árpád-kori (X—XIII. századi) eredetű késő középkori (XIV-XVII. századi) faluhelyek között vannak olyanok, amelyeknek elpusztult területét egyetlen lelőhely jelenti — például Ecs falu (1431: Eé, 1506: Eech) 10 (50. kép) és Megyés falu (1220: Medies, 1329: Medyes) 1 ' (51. kép) -, s vannak olyanok, amelyeknek a területén több régészeti lelőhely is található. Az utóbbiak általában egy-egy hajdani folyómeder különböző partján helyezkednek el, mint például a középkori Geszt (1213: Gest, 1220: Gueftf, 1341: Ge^th, 1410: Egyházas Ge^t, 1475: Egha^asge^th) 12 (52. й » BO I. 7; Cs I. 735; GyO 90. « VR 292; Jakó 1940. 251; Györffy 1987. 620-621. 70 Jakó 1940. 238; Szatmári 1997. 356-357. 71 VR 243; Jakó 1940. 298; Györffy 1987. 642. 72 Cs I. 608-609; VR 164, 243; Györffy 1987. 619. Az élettér kép). Ennél a példánál azt is láthatjuk, hogy a mai település sokszor pontosan a középkori előzményének a területén fekszik, de néha - pl. Kötegyán esetében — a területi egybeesés csak részleges (55. kép). Egy-egy nagyobb terület teljes régészeti terepbejárása teszi csak lehetővé a megadott területen valamennyi középkori lelőhely megismerését, s a középkori oklevelekben előforduló falvak e területre eső pontos helyének azonosítását (56. kép). Az egyes lelőhelyeken gyűjtött leletanyag keltezése természetesen meghatározza az egyes települések fennállásának idejét is, hogy például egyik-másik megérte-e a késő középkort, vagy már a XIV. század előtt megszűnt rajta az élet. Az azonosítás természetesen a korán elpusztult falvak esetében nagyobb gondot okoz, sokszor lehetetlen is, hiszen a XI— XIII. századból meglehetősen kevés oklevél maradt fenn, s e korban a későbbinél sokkal több faluhely létezett. A XIV. századtól viszont egyre több az írott forrás, s kevesebb a késő középkori (XIV-XVII. századi) faluhely is. Ezeknek a falvaknak az azonosítása a legtöbb esetben elvégezhető. Erre igen jó példa a középkori Bihar megye területére eső Gyarak/Mezőgyarak/Gyorok (1219: Gyrok, 1220: Gjurk, 1323: Garak, 1429: Kysgyarak, 1552: Me^eogyarak) ' azonosítása. Huszár Mátyás 1822. évi atlaszának egyik térképszelvényén ugyanis még kitűnően olvasható az elpusztult középkori településre utaló „Gjaraki Templom Hely" felirat, egy kisebb kiemelkedést is megjelölve (54. kép). A régészeti terepbejárások alkalmával a falut Geszttől délre sikerült azonosítani, a falu templomának helyére pedig a mai országhatár vonalától mindössze 30—40 méter távolságra bukkantunk (53. kép). A fent elmondott tapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy a középkori településszerkezet megismerésében és az oklevelekből ismert elpusztult települések helyének azonosítá^ Cs I. 609; VR 221, 243; Jakó 1940. 249-250; Györffy 1987. 622.
