Makkay János: Vésztő-Mágor. Ásatás a szülőföldön (Békéscsaba, 2004)

Ezt követően az ismétlődő öt réteget a feneket és az oldalakat kitapasztó sárga agyag folytatásával beborították, szintén keskeny csíkban. A 28. kép metszetrajza szerint ez a réteg az idők folyamán a nyugati részén megsüllyedt, folytonossága megszakadt. Majd erre a zárórétegre elhelyeztek hat kandisznóállkapcsot, háziasított állatok mandibuláit, a fogakkal észak felé. A balról második állkapcsot egy hegyes agancseszköz és egy agancsból faragott baltanyél vette közre. Ezt követően egy szintén keskeny, helyenként az állkapcsok közé süllyedt agyagréteggel borították be az állkapcsokat. Ez a fedőréteg az edényeknél a tapasztott falhoz kapcsolódott, a másik végen pedig éles szögben felfelé fordult. Ugyanezen az oldalon megfigyeltük azt is, hogy az alapozó sárga tapasztás is felfelé fordult, és lehet, hogy egy olyan sárga rétegben folytatódott, amely az egész együttest még magasabban befedte az állkapcsokat takaró sárga csíkra felhalmozott szürkés agyagos töltés fölött. Ez, a ház közvetlenül rá következő épí­tésekor megsérült réteg azonban nem volt jól megfigyelhető. Feltehető, hogy az áldozati együttes folytatódik a ház tömbje alatt, amit akkor lehet majd csak feltárni, amikor a pincemúzeum annyira elöregszik, hogy valamikor ebben az évszázadban meg kell újítani, vagy meg kell szüntetni (azaz teljesen ki lehet ásni). Ebből az áldozati együttesből ma lényegében minden ott látható, amit megtaláltunk. A hitelesség céljából sem a csőtalpas edényt, sem az állkapcsokat, sem az eszközöket nem vettük ki, tehát további részleteket nem is figyelhettünk meg. A magam részéről biztosra veszem, hogy a ceremónia szoros kapcsolatban volt a fölötte lévő ház építésével, amolyan rézkori Kőmíves Kelemenné formájában, az épület fennállását és lakóinak jólétét, egészségét biztosítandó. Kiszedtük viszont azt a sok ezernyi folyami kagylóhéjat, amelyek az edényektől közvetlen keletre egy nagy halomban voltak, és a szel­vényfalban még mindig láthatók a keleti vég darabjai (a 3. képen а В humusz felett а к jelzi a helyzetüket; most a ház nyugati részén, a fal mellett van felhalmozva egy részük). Nem kétséges, hogy ezt a ren­geteg kagylót a ceremónia során fogyasztották el, és a szertartási la­79

Next

/
Oldalképek
Tartalom