Makkay János: Vésztő-Mágor. Ásatás a szülőföldön (Békéscsaba, 2004)

A bejáratnál tehát azt a sötétbarna ősi televényt látjuk a legmélyebb részen, amelyre a vonaldíszes kerámia késői szakaszában, a szakáiháti csoport idején a legelső házak épültek. Jól megfigyelhetők a kelet-nyugat (esetleg délkelet-északnyugat) irányú, általában 6-8 méter hosszú, 2-3 méter széles házak vörösre égett romjai, amelyek mindkét irányban kinyúlnak a szelvényből. A vörös szín annak a következménye, hogy a beomlott tető, a falak, sőt az agyagpadló is erősen átégett. A tűz miatt a felmenő falakból semmi sem maradt ránk. Sűrűn fonott ágakra tapasztott és cölöpökkel erősített paticsfal vagy vert fal egyaránt lehetett. Látható viszont a gabona tárolására szolgáló nagy edény. A legalsó házak valamelyikéhez tartozott az altalajba mélyedő kis gödör is (3. kép a). Szerepe aligha mindennapi volt, inkább az építkezés elején bemutatott házalapítási áldozatot fogadta magába, amire többek között egy benne talált, szájával lefelé fordított, szinte épen ránk maradt edény is utal. Hegedűs Katalin ásatásai teljesen feltártak egy ilyen szakáiháti korú házat, két másiknak pedig kis szögleteit találták meg a legalsó rétegben, 670 cm mélyen. Közöttük keskeny, 80-120 cm széles sikátor volt (a teli lényege a koncentráció), a padlóra többször is újratapasztott peremes agyagtűzhely volt építve. A következő rétegben, 630 cm mélyen egy még mindig a szakáiháti korba tartozó két helyiséges épületet találtak, mellette egy másik hasonló húzódott. Hossza 11 méternél több volt, és a belső osztófal 620 cm-nyire volt a nyugati bejárattal szemben lévő főfaltól. A belső szoba tehát méretes volt. Padlóját egyszer megújították. Falai sűrűn egymás mellé ásott kis karók köré tapasztott agyagból voltak, vastagságuk elérte a 30 centimétert. Idővel - a tellek természetének megfelelőn - a házakat helyben megújították (az egymásra rakódó szakáiháti, tiszai és későbbi házrétegeket mutatja a 14. kép). Érdekes módon nemcsak az ősi agyagtechnikával. Sajnos, túlságosan kicsinyek azok a szürkésfehér porfoltokká enyészett részek, amelyek a hajdan vízszintesen lefektetett gerendák megmaradt metszetei (rajzunkon a metszet piciny 59