Makkay János: Vésztő-Mágor. Ásatás a szülőföldön (Békéscsaba, 2004)

Nem becsülik meg a jót, az igazt, aki őrzi az esküt, inkább azt, aki gőgjében mindig gonoszat tesz, tisztelik, és markában a jog mindenkinek és nem ismeri senki a szégyent, árt az igaznak az álnok, mert hamisan szól és nem fél megszegni az esküt. Sok baj sújtja a népet, s köztünk jár az Irigység, annak örül, ha baj ér, csúf hangja van, arca kegyetlen. {A Dagadtlábú Oidipus: Théba királya.) A sor tehát nemcsak az istengenerációkkal egyezik meg (az őseredeti Uranost fia, Kronos, az aranykor Kronosát az ő fia, az olymposi istenek ura, Zeus Kronides követte), hanem nagyjából és egészében a fémek használatba vételének sorrendjével is. A rézkorban valóban rézből volt már a fegyverek és a szerszámok egy része, a házak persze nem. Az ősi görög istenmonda szerint Kronos apjától, Uranostól úgy vette el a hatalmat, hogy megférfiatlanította egy sarlóval, őt viszont nagy nehezen megmenekült fia, Zeus taszította le az istenek királyának trónjáról. Weöres Sándor alig ismert drámai költeményében, a Theomachiaban így számolt be erről Okeanosnak, a tengerek urának: Atyánknak átka rámlép és belémnyilall. Tudod: megöltem egykor őt, Uranos őst, a millió csillaggal égő ős-eget, mert nem virult, csak élet nélkül tündökölt s én vágytam, hogy tenyészet és élet legyen. Gyomrára térdepeltem, torkon nyestem és a mindenség élettelen leplére dús élő pirosság szökkent. Vastagon lefolyt szétnyílt nyakán s vonagló két szájszögletén. Amint a gégéjébe markolt görcsösen, nyöszörgött még, hogy így-úgy, majd egy magzatom úgy bánik el kurtán velem, mint én vele. Ezért fölfaltam három lányom s két fiam. 25