Makkay János: Vésztő-Mágor. Ásatás a szülőföldön (Békéscsaba, 2004)
tak rejtélyesek. Jómagam nem is tudom, mikor jöttek rá a kutatók az átfúrt csövek rejtélyére. A debreceni múzeum kiváló történésze, Zoltai Lajos írta a hajdúszoboszlói pályaudvaron talált tiszapolgári korú sírokról múzeumának 1928-as jelentésében, hogy néhányukban „a misztikus talpcsöves tál is előfordult". Az egyik ilyen tál égett, pernyés földdel volt tele, benne kevés faszenet is leltek. Lehet, hogy rá sem kellett jönni a régi rejtélyre, mert a XIX. század utolsó harmadától kezdve a Cimeliotheca vésztői leletei nem kerültek szóba. Wosinsky Mór szekszárdi apátplébános (1854-1907), a szekszárdi múzeum alapítója sokat törte a fejét ezeknek az átfúrt csöveknek a rendeltetéséről, anélkül, hogy tudott volna a vésztői darabokról. Az Archaeologiai Értesítő 1891. évi számában azután arra a megállapításra jutott, hogy ezek a leginkább csak halottak mellett előforduló agyag állványok áldozati edények voltak, és a csöveken előforduló, [nem mindig] összevissza elhelyezett lyukak rendeltetése nem lehet csupán díszítés, hanem valószínűleg füstölésre voltak szánva, s „így a szárnak lyukain kitóduló füsttel tömjénezték a tálban lévő áldozatokat." Wosinsky ebben a nevezetes trójai ásató, Heinrich Schliemann véleményét követte. Való igaz, Schliemann 1881-ben megjelent könyvében (Ilios, 223-224) hivatkozik is Trója környéki, átfúrt talpú edények kapcsán Magyarországra, de nem a vésztőiekre, hanem a jóval későbbi, Pilinyben talált késő bronzkoriakra. Felvilágosításait a Nemzeti Múzeum őrétől, Hampel Józseftől kapta, illetve nála olvasta, feltehető tehát, hogy 1876-ban a vésztői csőtalpak már nem voltak meg, vagy nem figyeltek fel rájuk. 4. kép: csőtalpas tál Hegedűs Katalin 1975-ben feltárt 35. sírjából 19