Száz év műtárgyai a Munkácsy Mihály Múzeumban 1899-1999 (Békéscsaba, 1999)

Kocsor János: A történeti gyűjtemény

HELYTÖRTÉNET 1950 előtt a történeti jellegű tárgyakat két, ma már nem létező gyűjteményben helyezték el: a neves személyiségek emlékeit az ereklye-, a többit - a régészeti anyagokkal együtt - a régiségtárban. E gyakorlat miatt 1950 előtt nem beszélhetünk egységes szemléletről a történeti tárgyak gyűjtésére vonatkozóan. Ennek ellenére már a század elején is kerültek értékes darabok a múzeum tulajdonába. Ezek közül helytörténeti jelentőségüknél fogva kiemelkednek az Ipartestület által 1900-ban átadott céhiratok és pecsétnyomók. Elkezdték a relikviák gyűjtését is: 1900ban Erkel Ferenc fiának, Erkel Sándornak az özvegye, 1902-ben pedig Damjanich Jánosné ajándékozta a MúzeumEgyesületnek férje néhány ereklyéjét (Erkel Sándor koszorúszalagja, kitüntetései, oklevelei, néhány használati tárgya, Damjanich János arcképe, aláírása pecsétjével, asztalkája). A Közművelődés Háza felépítése után a gyűjtemények jó részét a kiállítási termekben, vitrinekben helyezték el. A történeti jellegű tárgyak a II. és III. számú teremben kaptak helyet. Az előbbiben az evangélikus egyház letétjét (XVII. századi úrvacsorai boroskanna, ónkehely, ón keresztelőkanna, rézkehely ostyatartóval stb.), az utóbbiban pedig mintegy a terem felében - az ereklyetárat láthatta a közönség. Az I. világháború kitörését követően a gyűjteménygyarapítás nagymértékben visszaesett. Az egyetlen érdemleges eredmény, egy új gyűjtemény létrehozása I. világháborús emlékekből, Rell Lajosnak volt köszönhető. Csak sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy e gyűjtemény darabjai ma már nem állnak rendelkezésünkre. A két világháború közötti évek gyűjteményfejlesztésének jelentős eseménye a Munkácsy-relikviák múzeumba kerülése. A neves festő özvegye még az I. világháború előtt hagyományozta az értékes ereklyéket az intézményre. Munkácsy unokanővére, Cecilié von Barnewitz, ennek értelmében el is küldte azokat, melyek azonban a viharos történelmi események közepette nem érkeztek meg. Fordulat az ügyben 1929-ben következett be, amikor az igazgató, Korniss Géza, kézhez vette az unokanővérnek a relikviák sorsa iránt érdeklődő levelét. Hosszas utánjárás után az anyagot részben a Nemzeti Múzeumban, részben a Szépművészeti Múzeum padlásán, ládákba csomagolva találta meg. A hagyaték - három festmény, mintegy 100 tárgy és 200 darab dokumentum 1932 folyamán érkezett múzeumunkba. A korszak végére a történeti jellegű tárgyak száma 450-500 db-ra emelkedett. LOCAL HISTORY Before 1950 the objects relating to local history were placed in two, now not existing collection: the memories of the famous personalities in the Collection of Relics, and the rest together with the archaeological materials in the Collection of Antiquities. Owing to this practice we cannot speak about uniform approach relating to the collection of the historical objects before 1950. Nevertheless even at the beginning of the century valuable pieces went over into the possession of the museum. Among them the guilddocuments and signets passed over by the Trade-corporation in 1900 have prominent significance in respect of local history. The collection of relics was also started: in 1900 the widow of Sándor Erkel, the son of Ferenc Erkel as well as in 1902 the wife of János Damjanich donated several relics of their husbands to the Museum-Association (anadem, awards, diplomas, several everyday-articles of Sándor Erkel, as well as the portrait, signature with seal, small table of János Damjanich). Following the construction of the House of Public Education great part of the collection was placed in exhibition halls, cabinets. The historical objects were placed in halls no. 2 and no. 3. The audience could see the deposit of the evangelic church (eucharistie wine flagon from the 18

th century, stannum cup, stannum baptismal can, copper cup with canister etc.) in the first, and the collection of relics in the latter (in half of the hall). Following the outbreak of the first world war the enrichment of the collection dropped back drastically. The only notable result was that a new collection was formed from the relics of the first world war, thanks to Lajos Rell. We can only regret that the pieces of this collection are not available today. An important event in the development of the collection between the two world wars was that the Munkácsyrelics were taken over by the museum. The widow of the famous painter bequeathed the valuable relics to the institution still before the first world war. In compliance with the testimony, the niece of Munkácsy, Cecilié von Barnewitz, tried to deliver them to the museum, but in the stormy historical events they did not arrive. In 1929 things were taking a turn, when Géza Korniss received the letter of the niece, in which she inquired about the relics. After much ado he sought out the material partly in the National Museum, partly in the attic of the Museum of Art, packed in cases. 74