Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 8. (Békéscsaba, 2006)

Deli Tamás–Farkas Roland: A bánáti csiga (Drobacia banatica Rossmässler, 1838) legújabb hazai lelőhelyei a Szamos mentén

Natura Bekesiensis 8. kapott Dénesmajori Csigás-erdő néven, később a Maros folyó árterével együtt a Körös-Maros Nemzeti Park bővítése során a nemzeti park része lett. A fajra a KvVM Természetvédelmi Hivatala faj megőrzési tervet készíttetett. A tervet Domokos Tamás készítette (Domokos 2004). Átfogó munkájában a faj hazai állományát 14 millióra becsülte. Gyűjtési módszerek A Szamos hazai szakaszán végzett 2006. évi kutatások során részben talajmintákkal dolgoztunk, részben pedig egyeléssel gyűjtöttük a nagyobb termetű szárazföldi csigafajok héjait. A lelőhelyeken az 1-2 liter űrtartalmú talajmintákat kis ásó segítségével vételeztük. A minták szárítását követően kiválogattuk a csigahéjakat. Az egyelés során elsősorban az uszadékhalmok alsó részén lévő farönköket néztük meg, de ahol találtunk avarréteget, ott azt is alaposan átkutattuk. Eredmények A faj 3 új előfordulása a Szamos mentén és az élőhelyek jellemzése A Szamos legtávolabbi forrásai a Biharihegység területén a Gyalui-havasokban, illetve a Kárpátok északkeleti ívén, a Radnai-havasokban vannak. A faj mindkét helyen előfordul, így várható volt előkerülése a Szamos hazai szakaszán is. Eddigi rejtőzködése a terület kutatatlanságának köszönhető. A Szamos hullámterén szárazföldi malakológiai vizsgálatot - a szórvány gyűjtéseket leszámítva - egyedül Bába Károly és Sárkány Kiss András végzett. Érdekes módon 1966-ban ők is abban a Szamos-torkolathoz közel eső élőhely komplexumban végeztek felméréseket, ahol a Drobacia banatica 2006-ban előkerült. A cikkükben említett Sárkány-kert az általunk l:10.000-es EOV térképről leolvasott Olcsva: Tót-lapos nevezetű dűlővel szomszédos, a kiterjedt ligeterdők még ma is mindkettőt érintik. Az akkori bejárás során a fajt nem találták meg (Bába & Sárkány-Kiss 1999). Ennek legfőbb oka az lehet, hogy jelenleg ismert elterjedése ezen a területen viszonylag szűk, megtalálása nem egyszerű, így elkerülhette a felfedezést az alapos kutatás ellenére is. Komlódtótfalu: ligeterdő a belterület É-i határán Komlódtótfalu északi szélén, a gát és a Szamos közötti keskeny hullámtéren került elő a faj első Szamos menti állománya. A hullámtéren egy természetes állapotú, vegyes fafaj-összetételű és korosztályú puhafa ligeterdő volt, igen gazdag cserjeszinttel és aljnövényzettel. A talaj felszínét - a folyó közvetlen partját leszámítva - vastag avarréteg borította. A folyóközeli részeken avar helyett nagyobb uszadékkupacok hevertek. A gátközeli részen a hullámtér alja meredeken emelkedett a gát felé, legmagasabb részeit valószínűleg csak a legnagyobb árvizek érhetik el. A bejárás során esett az eső, így a ligeterdőben bárhol lehetett aktív egyedekkel találkozni. A 6,5 hektár kiterjedésű erdőfoltban az egyedek számát megközelítően 90-170 ezer egyedre lehetett becsülni. Olcsva: Tót-lapos A lelőhely a Szamos hullámterének alsó szakaszán, a torkolattól 2,5 kilométerre fekszik. A faj ezen előfordulása a Holt-Szamos ívén belül helyezkedik el. A községhatár pontosan a holtmederben fut, ezért az élőhely kis része Olcsvaapáti külterületére esik. Érdekes módon a faj nem terjedt el a teljes ligeterdő foltban, csak a Holt-Szamos szárai közt, a Szamos felőli oldalon. Ezen a területen természetes állapotú puhafás ligeterdő foltok, cserjével 100%-osan borított tisztások és a Holt-Szamos déli ívének aktuálisan kiszáradt, 21