Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 5. (Békéscsaba, 2003)

Tóth József: Önéletrajzi vázlat

te gondolkodásod szörnyen lassú, de idővel fejlődni fog." (Tóth 1967). Szerettem volna megölelni. Hangszíne elárulta - felvesznek! Visszatérve a gyárba, másnap fel akartam mondani. Megrökönyödtek: „Nem szükséges felmondania ahhoz, hogy egyetemre járjon." Azt feleltem, hogy nehéz lenne naponta ingázni 230 km távolságra, az ország nyugati végébe. Kiderült, hogy kedvező ajánlásuk arra a tévedésre épült, miszerint egy fővárosi egyetem levelező szakos hallgatója leszek. Érthetett volna ennél nagyobb szerencse?! Ott maradtam, hogy befejezzem a félig kész ágyúgolyó sablonokat, amelyeket a székesfehérvári lámpagyár megrendelésére csináltam. 1952 szeptemberében megkezdődtek főiskolai tanulmányaim kutatási geofizika terén, a Soproni Műszaki Egyetemen. Tudtam, hogy senkiben sem bízhatok, hogy tartanom kell a számat, és csak egyszerűen azt kell bizonyítanom, hogy egy sokat ígérő, fejlődésképes geofizikus palánta vagyok. De még mindig nem hittem el, hogy bárki, még annak oktatói is, komolyan veheti a párt filozófiáját és propagandáját. A naivitásom katasztrófához vezetett: megbuktam életem első egyetemi vizsgáján, a Szovjet Kommunista Párt történetéből. A vizsgaidőszak után a személyzeti osztály vezetője behívatott, és fenyegetően kérdezte: „Hogy lehet az, Tóth elvtárs, hogy jelesre mentél matematikából, fizikából, ábrázoló geometriából és kémiából, de megbuktál marxizmusleninizmusból?" Biztosítottam őt, hogy az utóbbi tantárgy túl bonyolult az én egyszerű, technikai beállítottságú agyamnak, és hogy mindent meg fogok tenni, hogy feljavuljak a fontos tantárgyakat illetően. Átmentem a pótvizsgán. Tudtam azonban, hogy megfigyelés alatt állok, mint sokan mások, és hogy a jövésemről, menésemről, személyes kapcsolataimról jelentenek. így, óvatosságból és előrelátásból, magamnál tartottam azokat az eredeti, hivatalos okmányokat, melyek az édesapám katonai kitüntetéseiről és érdemeiről tanúskodtak, közöttük a legnagyobbak, a Vitézi Rend és Mária-Terézia Rend. Mindezeket tisztként szerezte az orosz és olasz harctereken az első világháborúban. Kivétel nélkül azért kapta őket, mert a saját élete kockáztatásával egyes katonákat és egész századokat mentett meg a pusztulástól vagy fogságtól. Reméltük, hogy ezek a papírok megvédenek attól, hogy kidobjanak az egyetemről, ha a párt ügyet csinálna az ő katonai múltjából. Egy napon az összes papír eltűnt a kis, zárt fadobozból, amely a hálószobámban volt. Több mint egy fél év kellett ahhoz, hogy egy évfolyamtársam és én, külön asztalnál egyedül tanulva a diákotthon nagy és jéghideg szobájában, 7